Egy idős asszony holttestét találták meg Pesterzsébeten

illusztráció, mentőautó, mentő, ambulancia, rendőrség, rendőrautó, rendőr
Vágólapra másolva!
Egy idős asszony holttestét találták meg Pesterzsébeten, egy társasházi lakásban. Mint kiderült, a lakásban korábban tűz volt.
Vágólapra másolva!

A társasházhoz azért hívták ki a hatóságokat, mert egy ott élő idős asszony napok óta nem adott magáról életjelet.

A Török Flóris utcai lakásba először a rendőrök hatoltak be, ahol megtalálták az asszony holttestét.

Több nyom is arra utalt, hogy korábban tűz volt a lakásban.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI- nek elmondta, hogy a lakás konyhájában volt tűz.

Egy ajtófélfa, egy szék, a konyhapult és ruhák égtek.

Azt egyelőre még vizsgálják, mi okozhatta a tüzet.