Barátja találta meg a jósvafői barlangban eltűnt búvárt

Jósvafő, barlang, búvár
Vágólapra másolva!
Kollégája és közeli barátja talált rá kedd éjszaka a Kossuth-barlangban vasárnap eltűnt kutatóbúvár holttestére. A szakemberek végig bíztak benne, hogy a tapasztalt búvárnak sikerült egy légrésben meghúznia magát, hiszen tudták, amennyiben víz alatt van, nem élhette túl a balesetet. A keresésében mintegy 50 búvár vett részt, miközben a felesége, Kata is a helyszínre sietett. A férfit nemcsak felesége, hanem kisfia is gyászolja - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Miután kiderült, hogy a jósvafői Kossuth-barlangban kutatómunkát végző Mede Márton egy víz alatti szakaszban nem tért vissza a biztosítását végző társához, azonnal elkezdték keresni. Rövid időn belül mintegy 50 búvár jelent meg a bejáratnál, hogy kellő konzultációt követően, természetesen váltásban, megkezdjék a keresést. A barlangban víz alatti és légteres szakaszok váltják egymást,

Márton társai pedig abban reménykedtek, hogy az eltűnt bajtársuknak sikerült egy légrésbe érnie.

Tudták, hogy minden perc számít, hiszen a légzőpalack csak korlátozott időre biztosítja az oxigént. Hogy mennyire, az többek között a vízmélységen múlik, hiszen 10 méteren már például normál állapotban is dupla annyi levegőre van szükség, mint szárazföldön. A szükségletet ezen kívül megnöveli, ha a búvár komoly fizikai munkát végez, vagy pánikot kap, és ezáltal felgyorsul a légzése. A Márton keresésében részt vevők mindezek ismeretében vállalták a feladatot, a reflektorok mellett is igen rossz látási viszonyok között kellett dolgozniuk.

A búvár holttestét végül egy barátja találta meg.

Nemcsak kitapogatta vagy műszerek segítségével akadt rá, látta is őt.

Most érthetően nagyon rossz lelkiállapotban van. A balesetet a födémrész beomlása okozta, a társunk nem tudott kijönni.

A Bors megtudta: a keresés alatt a közelben tartózkodott Kata, Mede Márton felesége is.

Nagy Gábor barlangi oktató Márton keresésében nem vett részt, de jól ismeri a Kossuth-barlangot. A Bors érdeklődésére elmondta:

az adott terület az egyik legveszélyesebb Magyarországon, de Mede Márton az egyik legnagyobb tapasztalattal bíró búvárként pontosan tudta, hogy milyen helyzetben hogyan kell eljárnia.

Már bebizonyosodott, hogy a tragédiát agyagomlás okozta, amit akár a búvár által kilégzett levegő által vert buborékok is okozhattak.

A szóban forgó területen igen szűkek a járatok, egy 90 kilónál testesebb búvárnak nem is ajánlott lemennie, mert könnyen beszorulhat. Az úszás mellett kizárólag kúszva és mászva lehet ott közlekedni a víz alatt – mondta a szakember, és kifejtette: az érintett szakaszt csakis a legprofibbak látogathatják és kutathatják.

Feltehetik a kérdést, hogy vajon mi értelme van újabb és újabb föld alatti járatokat felfedezni és feltárni, de erre hasonló a válaszunk, mint amit a hegymászók szoktak felelni, ha valaki azt firtatja, hogy miért óhajtják meghódítani a hegycsúcsot. Mert ott van, illetve jó érzés kideríteni, hogy ott van" – magyarázta Nagy.

Nem ez az első halálos baleset a Kossuth-barlangban. Mintegy két évtizeddel ezelőtt egy férfi engedély nélkül ment le a föld alatti üregbe, mert azt gondolta, az amatőr ismeretei elegendők az általa tervezett túra biztonságos teljesítéséhez. Tévedett, a barlangi mentők csak a holttestét tudták a felszínre hozni.

A Márton keresésében részt vevő búvárok videófelvételei kiértékelését követően a mentésbe bekapcsolódott Terrorelhárító Központ és búvármentők döntik majd el, hogy felhozzák-e Márton testét a mélyből. Mindenképpen szeretnék megadni a családnak a lehetőséget szerettük illő eltemetésére, de mérlegelniük kell a kockázatokat.