Öt súlyos baleset történt, 31 körözött embert fogtak el

rendőrautó, helyszínelő
Vágólapra másolva!
Szombaton 148 embert fogtak el a rendőrök és 34 személyi sérüléssel járó balesetnél helyszíneltek. 
Vágólapra másolva!

Április 2-án 0 órától 24 óráig a rendőrök 34 olyan közúti közlekedési baleset történt, amely után rendőröknek kellett intézkedniük a helyszínen. Ebből 5 baleset súlyos, 29 pedig könnyű sérüléssel végződött.

Összesen 148 embert fogtak el, közülük 31-et az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 84-et pedig éppen akkor, amikor valamilyen bűncselekményt követett el.

Forrás: police.hu

Rajtuk kívül még 130 embert vittek be valamelyik rendőrkapitányságra kihallgatásra.

Ötvenhetet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt,

hetet pedig azért, mert a gyanú szerint részegen ült a volán mögé. 105 esetben biztonsági intézkedés történt a rendőrség oldalán közzétett adatok szerint.