Matteo Salvini a román vagy a magyar határhoz készül

SALVINI, Matteo
Róma, 2021. május 6. Matteo Salvini, az olasz Liga párt vezetője, volt belügyminiszter a Rai 1 közszolgálati televízió Porta a porta című politikai műsorának felvételén egy római stúdióban 2021. május 6-án. MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri
Vágólapra másolva!
Matteo Salvini, a Liga vezetője készen áll arra, hogy az Ukrajna és Románia vagy Magyarország közötti határnál "jelen legyen" - ezt maga a politikus jelentette be pénteken.
Vágólapra másolva!

Matteo Salvini a kormánypárt Liga vezetője azt közölte, hogy

készen áll elmenni Románia vagy Magyarország határaira, ahol az olasz polgári védelem szállítmányai átjutnak Ukrajna területére.

A Liga vezetője újságírók kíséretében a milánói Szent Miklós ortodox templomot vezető Avondios Bica érsekkel találkozott, aki a következő órákban elindul Ukrajna felé a tizenöt kamionból álló, élelmiszert és gyógyszert szállító konvojjal. Matteo Salvini felajánlotta segítségét annak érdekében, hogy a szállítmány át tudjon jutni Ukrajnába.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Matteo Salvini, a Liga vezetője találkozójukon Rómában 2020. február 4-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Kifejtette, hogy

"fizikailag jelen akar lenni" a román vagy a magyar határon.

- hangoztatta.

- tette hozzá. A jobboldali kormánypárt vezetője korábbi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy kapcsolatban áll a lengyel és a magyar kormányfővel.

- nyilatkozta. Hozzátette, hogy Varsó és Budapest kormánya bizonyította, hogy a lengyel és magyar befogadási politikát korábban ért bírálatok "légből kapott szavak voltak".

Fotó: Koncz Márton - Origo

Újságírói kérdésre válaszolva Matteo Salvini hangsúlyozta, hogy az Ukrajnából érkezők esetében senki sem vonhatja kétségbe, hogy az országban dúló háború elől menekülnek, "igazi özvegyekről, árvákról" van szó. Hozzátette, az Olaszországba máshonnan érkezők közül sokan állítják ugyanazt, vagyis, hogy háború elől menekülnek, de a menedékkérők 56 százaléka esetében az olasz hatóságok elvetik a kérelmeket.

- fejtette ki a Liga politikusa.