Orbán Viktor a határon: így irányítja a miniszterelnök a védekezést és a menekültek fogadását - videók

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy három napra a magyar határhoz költözik, hogy ezalatt megszervezzék a jövő hét védekezését. Az Origo információi szerint a kormány összesen 900 ezer ukrajnai menekültre számít, vagyis még nagyjából annyian érkezhetnek, mint ahányan már itt vannak. A miniszterelnök a csengersimai határátkelőnél maga nyújtott át úti okmányokat egy menekülő családnak. Csütörtökön ez történt eddig a határon.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor a Facebookon jelentette be, hogy a következő három napban megszervezik a jövő hét védekezését azért, hogy továbbra is képesek legyenek minden bajbajutottnak segítséget nyújtani.


- mondta a videóban Orbán Viktor. A miniszterelnök hozzátette:

AZÉRT JÖNNEK ILYEN SOKAN, MERT MÁR NEMCSAK A HÁBORÚ ELŐL, HANEM MÁR A HÁBORÚBÓL IS MENEKÜLNEK AZ EMBEREK.

A kormány büszke arra, hogy eddig minden menekültnek segítséget tudott nyújtani.

A miniszterelnök éjszaka a csengersimai határátkelőnél tartott ellenőrzést. Bár ez az átkelő a román határon van, itt is rengeteg ukrajnai menekült érkezik. Sokaknak ugyanis az ukrán-román határ van a legközelebb, hogy elmeneküljenek a háborúból, és aztán Magyarország felé veszik az irányt. Ezért ezt a határátkelőt is meg kell erősíteni, hiszen a jövő héten még nagyobb hullám várható.

Orbán Viktor azt közölte csütörtökön, hogy

szerda éjszaka is rengetegen menekültek át a határon.

- írta a megosztott videó mellé a miniszterelnök, aki maga nyújtotta át egy ukrán családnak azokat az okmányokat, amellyel tovább utazhatnak Olaszországba. A videóból kiderül egyébként, hogy az ukrán nemzetiségű szülők felismerték az éppen ellenőrzést tartó magyar miniszterelnököt, aki ezután átadta nekik kisfiuk papírjait.

A családanya láthatóan meghatódott attól, hogy a magyar miniszterelnök személyesen segít, és megköszönte neki a támogatást.

Orbán Viktor a csengersimai ellenőrzésről egy albumot is megosztott a közösségi oldalán:

A kormányfő csütörtök délután Nyíregyházáról jelentkezett be. Pintér Sándor belügyminiszterrel ellenőrzést tartott abban a rendészeti központban, ahol a katasztrófavédelem és más állami szervek a nap 24 órájában koordinálják a menekültekkel kapcsolatos feladatokat.

A központban nyomon követik, hová mennyi menekült érkezik pontosan, buszokat szerveznek, és gondoskodnak arról, hogy mindenkinek jusson ellátás és szállás.

A helyzetjelentést mutató fotója mellé azt írta:

Orbán Viktor meglátogatta a Nyírségi Operatív Központot:

A miniszterelnök így fogalmazott: