Korrupciós bűncselekmény miatt tett indítványt a legfőbb ügyész Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztésére

Tóth Csaba, MSZP
Tóth Csaba bár az MSZP országgyűlési képviselője, de kézben tartja a dolgokat a képviselő-testületben is
Vágólapra másolva!
Dr. Polt Péter legfőbb ügyész a befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Tóth Csaba országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére, derül ki a a Legfőbb Ügyészség közleményéből.
Vágólapra másolva!

A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Tóth Csaba országgyűlési képviselő 2016-ban Horváth Csabával – a XIV. kerület jelenlegi polgármesterével, aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt – Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

Tóth Csaba cselekménye vesztegetés látszatát keltve üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette megalapozott gyanúját kelti.

Tóth Csaba Forrás: Origo

A felmerült bizonyítékok alapján a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél indítványozta Tóth Csaba országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

A büntetőeljárás Tóth Csaba országgyűlési képviselővel szembeni lefolytatására a mentelmi jogának felfüggesztése esetén nyílik lehetőség.