Áder János: A "dobd el" kultúra óriási környezeti károkat okoz

ÁDER János
Budapest, 2021. november 8. Áder János köztársasági elnök beszédet mond a november 29. és december 5. között megrendezendő Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó alkalmából kiadott bélyeg ünnepélyes forgalomba bocsátásán a Sándor-palotában 2021. november 8-án. A 20 ezer példányban kibocsátott, 500 forintos névértékű bélyeget Demján Szilárd grafikus tervezte. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A napjainkban népszerű "dobd el" kultúra óriási környezeti károkat okoz - mondta 53. fenntarthatósági előadásán Áder János köztársasági elnök kedden Csornán, középiskolás diákoknak.
Vágólapra másolva!

Az államfő kiemelte, ha csak a szükségleteink szerinti mértékben vásárolunk élelmiszert, cipőt, ruhákat, csökkenteni tudjuk a környezeti károkat. Példaként említette, hogy

ma az ételek harminc százaléka a szemétbe kerül és lebomlásuknak is üvegházhatású gázkibocsátása van.

Az előadást után az államfő részt vett a Csornai Premontrei Apátság beruházásában elkészült Szent Norbert sétány utcatáblájának leleplezésén, majd Fazakas Zoltán Márton premontrei apáttól átvette a rend legmagasabb kitüntetését, a Szent Norbert-érdemérmet, valamint a rend alapításának 900. évfordulójáról megemlékező emlékérmet és oklevelet.

Áder János köztársasági elnök Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt