Rossz szülőt értesítettek a rendőrök a négy halálos áldozatot követelő tapolcai vonatbalesetnél

tapolca vonatbaleset
Tapolca, 2022. január 1. Ütközésben összeroncsolódott személyautó Tapolca közelében a 7345-ös számú út vasúti átjárójánál 2022. január 1-jén. A személygépkocsi egy vonattal ütközött. Az autóban négy ember meghalt, egy életveszélyes sérülést szenvedett. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
Négy fiatal meghalt, egy kamasz pedig életveszélyes állapotba került az új év első napján, amikor az autójuk vonattal ütközött Kisapátinál. A tilos jelzés ellenére hajthattak a sínekre egy olyan átkelőben, ahol amúgy sok baleset történik és nincs sorompó. A vonat legalább 60 méteren keresztül tolta magával az autót. Tegnap késő este rendőrök jelentek meg a tapolcai halálos vonatbaleset egyik résztvevőjének édesanyjánál és közölték a hírt. A lánya, Melani az, aki túlélte a tragédiát, nem Dóra, ahogy eddig tudni lehetett. Az asszony a közösségi oldalán posztolt erről. Azt írta, tévedésre hivatkoztak a hatóság emberei - írja a Blikk. 
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo beszámolt róla, négy embert meghalt egy közlekedési balesetben Tapolca közelében. A baleset Tapolca közigazgatási területén, a 7345-ös számú úton egy vasúti átjáróban történt. A Tapolcáról Budapestre 9 óra 34 perckor indult sebesvonat sodorta el az sínekre került kocsit Kisapátinál.

A vasúttársaság tájákoztatása szerint az átkelőben a fénysorompó jól működött, tilos jelzést mutatott.

A vonaton senki sem sérült meg. Az autóban ülők közül viszont senki sem úszta meg sérülések nélkül.

Ütközésben összeroncsolódott autó Tapolca közelében a 7345-ös számú út vasúti átjárójánál 2022. január 1-jén Forrás: MTI/Varga György

I. Gergő, S. Norbert, Sz. Meláni, Gy. Zoltán és Gy. Dóri utazott a kocsiban. Tegnap még úgy lehetett tudni, hogy Dóri az egyetlen, akinek van esélye felépülni a brutális balesetből, mert a többiek nem élték túl az ütközést,

pedig a Csabrendekin élő Melani az, aki a szombathelyi kórházba került, amire a többi között a vércsoportjából jöttek rá.

Ma reggel az édesanyja írta meg a közösségi oldalán,

hogy tévedés történt a két lány azonosításakor és az ő gyerekéért küzdenek az orvosok.

Forrás: Facebook

- fogalmazott az asszony, aki elárulta, hogy tegnap késő este keresték meg a rendőrök azzal, hogy Melani életben van, ami egyben azt is jelenti, hogy az autót vezető Gy. Zoltán húga, Gy. Dóra is meghalt. Családjuk két gyereket vesztett el.

Közleményt adott ki a rendőrség

Az esettel kapcsolatban közleményben reagált a rendőrség, amelyben azt írják, hogy a sajtóban és a közösségi médiában tévesen jelent meg a hír a halottak személyéről.

Azt írták, hogy valóban

téves az a hír, hogy a négy halálos áldozat egyike Sz. Melani.

"Ezzel szemben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő büntetőeljárásban eddig végrehajtott vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a baleset egyetlen túlélője Sz. M., akit jelenleg is kórházban ápolnak" - tették hozzá.