Kidőlt fák, megrongált épületek - lecsapott az országra a szélvihar

szél vihar károk Nemes utca
Budapest, 2022. január 30. Tűzoltók dolgoznak a főváros XVIII. kerületében a Nemes utcában, ahol a viharos erejű szél megbontotta az orvosi rendelő tetőszerkezetét 2022. január 30. Ezen a napon több megyére és a fővárosra másodfokú riasztást adott ki az erős szél miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Több mint ötszáz tűzoltói beavatkozásra volt szükség a viharos szél miatt vasárnap délutánig, a legtöbb segélyhívás Budapestről és Pest megyéből érkezett. Cegléd és Abony között megsérült a felsővezeték, ezért jelentős késések vannak a záhonyi vasútvonalon. A budapesti János-hegyen 127 kilométer per órás szélsebességet mértek, ez az előzetes adatok szerint új fővárosi rekord. A meteorológiai szolgálat másodfokú figyelmeztetést adott ki az erős szél miatt, ami csak az esti órákban veszíthet majd az erejéből. Cikkünk frissül.
Vágólapra másolva!

A viharos szél miatt vasárnap délutánig 550 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, a legtöbb segélyhívás Budapestről és Pest megyéből érkezett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.

szél, erős szél, viharos, brutális szélvihar, másodfokú riasztást adott ki az erős szél miatt a meteorológiai szolgálat, narancs riasztás, időjárás, 2022.01.30.

szél, erős szél, viharos, brutális szélvihar, másodfokú riasztást adott ki az erős szél miatt a meteorológiai szolgálat, narancs riasztás, időjárás, 2022.01.30. Balatonfenyves

A legtöbb helyen letört faágak, kidőlt fák adtak munkát a tűzoltóknak.

Sok fa utakra, házakra, kerítésekre, autókra és elektromos vezetékekre dőlt, a szél épületek tetőszerkezetét is megrongálta.

Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók

A fővárosban egy rendelőintézet, egy óvoda és egy posta tetejét bontotta meg, és volt, ahol kidőlt fa vagy épületről lehulló cserép rongált meg autókat.

Tűzoltó a viharos erejű szélben úttestre dőlt fát fűrészel darabokra a főváros XVIII. kerületében, a Cziffra György utcában január 30-án Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Ugyancsak Budapesten és Székesfehérváron jelzőlámpákat szakított le a viharos szél,

a Pest megyei Dabason és a Győr-Moson-Sopron megyei Nyúlon pedig elektromos vezetékekre dőltek fák.

Sok riasztás érkezett Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, Alattyánban például nagyfeszültségű vezeték szakadt el.

Tűzoltók dolgoznak a főváros XVIII. kerületében a Nemes utcában, ahol a viharos erejű szél megbontotta az orvosi rendelő tetőszerkezetét Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Az érintett területeken folyamatosan dolgoznak a tűzoltók. Az OKF a károk felmérését javasolja a lakóingatlanok körül, és azt kéri, hogy a leszakadt elektromos vezetéket, sérült közműveket, veszélyesen megdőlt fákat a 112-es segélyhívón jelentsék be.

Az áramszolgáltatásban is kimaradást okozott az erős szél

Országszerte több helyen vezetékszakadást, Kecskemét és Albertirsa környékén pedig a szolgáltatásban is kimaradást okoztak a viharban villamos hálózatra dőlő fák és leszakadt ágak - közölte az MVM Démász Áramhálózati Kft.

A közlemény szerint a viharban megsérült egy, az országos gerinchálózathoz kapcsolódó optikai internetkábel is, emiatt a Démász call centerében átmenetileg nem tudtak hibabejelentéseket fogadni.

Este 7 óra után helyreállt az internetszolgáltatás, így már újra elérhető az ügyfelek számára a szolgáltató hibabejelentője.

A kialakult időjárási helyzet miatt minden régióban megkettőzték a készenlétet, míg Kecskeméten jelenleg négyszeres kapacitással dolgoznak szerelőik - jelezték.

Sebességkorlátozás az M6-on és az M7-en

Az Útinform azt írja, hogy az ország nagy területén közepes vagy erős szél fúj.

Viharos széllökésekre kell számítani Fertőszentmiklós, Vasvár és Győr térségében, a Bakonyban, Veszprém, Fejér és Tolna megye nagy részén, Cegléd, Solt, Kiskőrös, Szolnok és Baja tájékán, a Mátrában, Heves és Nyírbátor közelében, valamint Csongrád és Békés megye északi részén.

A viharos erejű szél sok helyen hordja és viszi a homokot vagy a port, porvihart kavarva, így a látótávolság is lecsökkenhet a közutakon.

Mint írják, erre kell számítani az M6-os autópályán Százhalombatta térségében, ahol 80 km-es sebességkorlátozást vezettek be. Szintén korlátozottak a látási viszonyok a porvihar miatt az M7-es autópályán a 85-ös kilométer közelében!

A hegyvidéki utakon, illetve a mellékutakon bárhol lehet letöredezett faágakra vagy kidőlt fákra számítani.

MÁV: 60-100 perces késések is lehetnek

A szeles időjárás több helyen is megrongálta a felsővezetéket, emiatt jelentős, 60-100 perces késésekkel, vonatkimaradásokkal, több szakaszon is pótlóbuszos közlekedéssel kell számolniuk a vasárnap délután, este vonattal utazóknak.

A Mávinform közlése szerint

több vonalon a viharos erejű szél miatt korlátozták a vonatok sebességét is,

a vezetékszakadások és áramszedő törések megelőzése érdekében. A vasúttársaság műszaki ügyeletein folyamatosan dolgoznak a vezetékek helyreállításán.

Közölték, a Budapest-Szeged vonalon a felsővezeték helyreállításig jelentősen hosszabb menetidővel kell számolni. Nagykőrös és Kecskemét között az utasokat pótlóbuszok szállítják.

A Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon szintén nagy mértékben nőtt a vonatok menetideje. Cegléd és Abony között átmenetileg nem közlekedhetnek a vonatok, egy tehervonat mozdonyának áramszedője letörött, a felsővezeték is megsérült mindkét vágányon. Cegléd és Szolnok között pótlóbuszok szállítják az utasokat. Az InterCity vonatok kerülő útvonalon: a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon közlekednek. A nyíregyházi sebesvonatok helyett pedig Cegléd és Szolnok között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Azt írták, hogy a Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár-Pécs vonalon is tetemes késésekre kell számítani. Leszakadt felsővezeték miatt nem közlekedhetnek a vonatok Tolnanémedi és Pincehely között, az utasokat ezért ezen a szakaszon pótlóbuszok szállítják.

A közlemény szerint Csengőd és Kiskőrös között fa dőlt a felsővezetékre és megrongálódott. A helyreállításig - várhatóan 19 óráig - nem közlekedhetnek a vonatok. A Budapest-Kelebia vonalon jelentős késések várhatók.

Szintén várhatóan 19 óráig kell késésekre számítani a Miskolc-Hidasnémeti vonalon. Pótlóbuszok szállítják az utasokat Miskolc és Szikszó között. A Hernád IC vonatok jelentős késéssel közlekednek.

A dél-balatoni vonalon utazók számottevő késésekkel kell, hogy számoljanak, ugyanis a 30-as számú vonalon, Siófok állomáson a Nagykanizsáról a Déli pályaudvarra tartó 855-ös számú Tópart InterCity vonat elgázolt egy embert.

A helyszínelés ideje alatt Siófok és Zamárdi között nem közlekedhetnek a vonatok.

A vasúttársaság arra kéri az utasokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak a MÁV honlapján, vagy a Mávinform Facebook-oldalán, illetve a Vonatinfó térképen, valamint a MÁV Appon is találhatók friss információk.

Megdőlhetett a budapesti szélrekord

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szinte az egész országra első- vagy másodfokú riasztást adott ki. A honlapjukon látható figyelmeztetés szerint csak néhány délnyugati járást nem érint a viharos időjárás.

Vasárnap kora délutáni bejegyzésében az OMSZ azt írta, hogy megközelítőleg mostanában vannak/voltak a legerősebb széllökések, amelyek a vártaknak megfelelően nagyobb területen is elérték, meghaladták a 90-100 km/h-t.

Azt is hozzátették, amelyik állomás nem volt (legalább) 100-as, az nem kerülhet be a TOP 10-be,

a János-hegyen mért 127 km/h pedig az előzetes adatok alapján új budapesti szélrekord.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a szél csak nagyon lassan veszít erejéből, még este is várhatók viharos lökések, és továbbra is fokozottan ajánlott követni veszélyjelzésüket.

Szélvihar tombolt a Balatonnál

Az Észak-Európában súlyos károkat okozó, Malik névre keresztelt ciklon vasárnap délelőtt a Balatonnál is éreztette hatását, 100 kilométer/órát meghaladó erősségű szelet mértek Siófokon, Balatonaligán és Fonyódon is - közölte Horváth Ákos, a siófoki obszervatórium vezetője.

Elmondta, hogy a délelőtti órákban északnyugatira forduló és viharossá erősödő szél legerősebb lökései eleinte a Balaton keleti, majd a nyugati medencéjében is többfelé meghaladták az óránkénti 90 kilométeres sebességet.

A viharos erejű szél miatt összetorlódott jég a Balatonnál, a balatonfenyvesi parton Forrás: MTI/Varga György

A legerősebb, óránkénti 119,5 kilométeres szelet a térségben az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki kikötőben lévő műszere jelezte.

Ezt követte a Balatonaligán mért óránkénti 105 kilométeres, majd a Fonyódon mért 103 kilométer/órás érték.

A szél elsősorban a déli part mentén hatalmas hullámokat keltett - tette hozzá a meteorológus.

Közölte, a Bakonyban ugyancsak szélvihar tombolt, Kab-hegyen 119,5 kilométer/órás erősségű széllökést is mértek.

Beszámolt arról is, hogy mivel a Balaton térségében több hónapja jelentős a csapadékhiány, a száraz talaj felett sokfelé alakultak ki porviharok, helyenként alig pár méterre csökkentve a látótávolságot.

Elmondta, a szél vasárnapról hétfőre várhatóan gyengülni fog, azonban a számítások szerint kedden és szerdán ismét erős, viharos szélre lehet számítani a régióban.

Mivel meghatározóan száraz marad az idő, így a viharos széllel porviharok is járhatnak majd - tette hozzá.

Címlapi / social media-képünk illusztráció.