Láng Zsolt: Holnap nem a Fidesz fog háborogni, hanem azok, akik a dugókban ragadnak

dugó, közlekedés, forgalom, autó, belváros, Budapest, Margit híd budai hídfő
Vágólapra másolva!
Arra az indokolatlan káoszra, amit Budapest vezetése idézett elő már a nyári szezonban a főváros életében, arra ép ésszel nincs szakmai magyarázat – reagált a Magyar Nemzetnek Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergely főpolgármester kedd reggeli videós üzenetére, amelyben előremenekülve azt mondta: az iskolakezdéskor a Fidesz fog háborogni, hogy nem lehet közlekedni a városban. Karácsony nyilatkozatából egyértelműen kihallható: Budapest első embere még mindig nem akarja meghallani az autósok egyre dühösebb hangját, és nem hajlandó tudomásul venni azt sem, hogy az iskolakezdés az eddiginél nagyobb káosszal fog járni.
Vágólapra másolva!

"Karácsony úr észrevehetné végre, hogy Budapesten nem a Fidesz fog háborogni, hanem azok az iskolába, munkába indulók, akik az indokolatlan óriási dugókban fognak ragadni, ahelyett hogy kiszámíthatóan közlekedhetnének. Igen, szeptember első napjai valóban minden évben kiemelten forgalmasak és türelmet igényelnek, de ehhez hozzászokott mindenki " – mondta a Magyar Nemzetnek Láng Zsolt.

A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője leszögezte: mindezekkel együtt arra az indokolatlan káoszra, amit Budapest vezetése idézett elő már a nyári szezonban a főváros életében, arra ép ésszel nincs szakmai magyarázat.

Folyamatosan dugó van a fővárosban Fotó: Polyák Attila - Origo

A főpolgármester pedig a problémát nem kerülheti meg azzal, hogy álmos szemekkel a Facebookon egy kisvideóban másra mutogat. Azt a cinikus hozzáállást sem ajánlom neki, ahogyan nemrég valamelyik hű szolgája a háta mögül főnökét ismételve, röhögve odakiabált az elkeseredett, órák óta dugóban ülő autósnak, hogy szálljon ki és gyalogoljon.

A főpolgármester kedd reggeli Facebook-videójában arról beszélt, hogy az iskolakezdés miatt a Fidesz azon fog „háborogni", hogy nem lehet közlekedni a városban, hozzátette, nem mintha szeptember elseje nem lenne mindig egy nehéz nap. Karácsony szerint sok mindent tesznek azért, hogy könnyebb legyen. Ilyen például a 14 éven aluliak ingyenes utazása, amellyel ugyan megkönnyítik a tömegközlekedéssel járó családok terheit, de nem hoz jelentős változást az autóval közlekedők számában.

Megkésett beruházások

Érdekes a főpolgármester felelőtlen magatartása, kommunikációs könnyelműsége, ugyanis a nyári időszakban már ellehetetlenült a budapesti közlekedés az egy időben futó fővárosi nagyberuházások miatt. A főpolgármester több nyilatkozatában próbálta a felelősséget a kormányra hárítani, mondván a támogatásoknak lejár a határideje. Ezzel szemben Karácsony arról nem szólt, hogy a Blaha Lujza tér és a Lánchíd rekonstrukcióját több mint egyéves csúszással kezdték meg, mert a főváros új vezetése újragondolta az előző városvezetés kész terveit, és újabb közbeszerzési eljárásokat folytattak le, melyek után jóval drágábban kezdték meg a felújításokat.