Rács mögött marad egy csaló bűnszervezet két tagja

bíróság, bíró, kalapács, pult, ítélet, illusztráció
illusztráció
Vágólapra másolva!
Az ügyészség fellebbezése alapján ismét letartóztattak egy minősített költségvetési csalással gyanúsított férfit és nőt.
Vágólapra másolva!

Az ügyészek két bűnszervezeti tag letartóztatásának meghosszabbítását javasolták. A nő és férfi

hamis számlákat állított ki azért, hogy a számlabefogadó cégek jogosulatlan adólevonási tevékenységét biztosítsa általános forgalmi adónemben, emellett nem fizette be a foglalkoztatottak utáni járulékokat, amellyel az államnak közel másfél milliárd forintos kárt okozott.

A bíróság korábban

megszüntette a gyanúsítottak letartóztatását és elrendelte a bűnügyi felügyeletét, ami ellen az ügyészség fellebbezett.

A Székesfehérvári Törvényszék az ügyészi fellebbezés alapján az első fokú döntést megváltoztatta.

A bíróság mindkét gyanúsított letartóztatását elrendelte február 2-ig

a szökés, rejtőzködés, és a bizonyítás megnehezítésének, illetve meghiúsításának veszélye miatt.