Több százezret lopott főnökétől egy férfi Kazincbarcikán

Vágólapra másolva!
Több hónap nyomozás után elfogták azt a férfit, aki 300 ezer forintot lopott főnöke lakásából Kazincbarcikán. Ezzel próbálta ideiglenesen megoldani anyagi problémáit.
Vágólapra másolva!

A kazincbarcikai rendőrök lopás miatt nyomoztak egy 52 éves, kurityáni férfival szemben, akimájus 28-án 13 óra előtt, Kazincbarcikán a Kiserdősor utcában

betört egy családi házba és magával vitt 300 ezer forintot.

Forrás: Police.hu

A rendőrök több hónapos nyomozás eredményeként azonosították és elfogták a férfit, majd október 22-én gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi beismerte a tettét és elmondta, hogy

állandó anyagi gondokkal küzdött és tudta, hogy a korábbi főnökének van spórolt pénze a lakásán, ezért tört be hozzá.

A kazincbarcikai rendőrök befejezték a vizsgálatokat, és az iratokat átadták az ügyészségnek.

Forrás: Police.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök

a következökre hívják fel a figyelmet a hasonló esetek elkerülése érdekében:

  • Az ajtókat és ablakokat tartsuk zárva, ha van riasztóberendezés, élesítsük!
  • Legyen olyan rejtekhelye az értéktárgyaknak, amit csak a szűk család ismer, és ahol a betörő kisebb eséllyel fogja keresni és megtalálni azokat!
  • Az értékesebb vagyontárgyakat helyezzük megfelelően rögzített és kialakított széfbe!
  • Készítsünk leltárt értékeinkről, melyben feljegyezzük a sorozatszámokat, és fotózzuk is le a téárgyakat. A leltár alapján egyszerűbb lesz a lopott tárgyak azonosítása, ha esetleg mégis betörnének.
  • Ha betörés történt, értesítsük azonnal a rendőröket! Amíg a rendőrök a helyszínre érkeznek, ne nyúljunk semmihez, ne rakjunk rendet, mert az megnehezíti nyomrögzítést, és a további vizsgálatok folytatását!
Forrás: Police.hu