Egy lányt és egy nőt is megpróbált megerőszakolni egy férfi a Bakonyban

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Kétrendbeli szexuális erőszakkal vádolja a Veszprémi Járási Ügyészség azt a 44 éves férfit, aki rövid idő leforgása alatt két nőt is megtámadott a Bakonyban.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint június 29-én délelőtt a férfi észrevette a kamaszlányt, aki egy vadlesre ment fel pihenni és olvasni. Azzal a kérdéssel, hogy "mit keres az ő vadlesén", felmászott hozzá. Beszélgetni kezdett vele és miközben a pillangókését is megmutatta, egyre közelebb húzódott a hozzá, amitől az áldozat félni kezdett, és felállt, hogy elmenjen.

A férfi váratlanul tapogatni kezdte, magához rántotta, és közölte vele:

A lány védekezett, belerúgott a férfiba és elszaladt.

Július 10-én egy nő egyedül sétált az egyik kijelölt túraútvonalon, amikor találkozott a férfival, aki vadőrnek adta ki magát. Beszélgetni kezdtek.

A nő elmondása szerint támadója viselkedése bizalomkeltő volt, így egy darabig együtt sétáltak. A férfi ajánlatára a nő még abba is beleegyezett, hogy a "vadőr" megmutasson neki egy épületromot. Aztán a támadó váratlanul szembefordult áldozatával.

Közölte, hogy azért jöttek ide, mert itt senki nem hallja meg, ha a nő sikít.

A nő védekezni kezdett, kiabált és ütötte-verte a férfit, aki egy idő után elengedte áldozatát.

Az ügyészség fegyházbüntetést indítványozott a Veszprémi Járásbíróságnál, emellett azt kérte, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el a férfit minden olyan foglalkozástól, amelynek során tizennyolc év alatti személy nevelését, gondozását, felügyeletét látná el, vagy kiskorúra bármilyen befolyással bírna.

A férfit már az eljárás elején letartóztatták, az ügyészség pedig indítványozta, hogy az ítélete kihirdetéséig ne is engedjék ki a rácsok mögül.