Feljelentést tett Cseh Katalin gyanús céges ügyletei miatt Budai Gyula

Cseh Katalin
Budapest, 2019. október 12. Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője az felszólal az ellenzék XV. kerületi kampányzáró rendezvényén 2019. október 12-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A NAV Bűnügyi Főigazgatóságán ismeretlen tettes ellen feljelentést tett Budai Gyula, a Fidesz parlamenti képviselője Cseh Katalin gyanús céges ügyletei miatt. A kormánypárti politikus szerint gyanakvásra ad okot, hogy a momentumos politikus irányítása alatt gyanúsan sokszor indult végrehajtási eljárás a többszáz millió forint uniós támogatás bezsebelő családi vállalkozása ellen. 
Vágólapra másolva!

A Demeter Tamás bűnügyi főigazgatónak címzett levelében nyomozás elrendelését kérte Budai Gyula az ügyben - derül ki a politikus közösségi oldalára feltöltött videóból.

Álláspontja szerint az eset kimeríti a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás tényállását.

A kormánypárti képviselő azután tett feljelentést, hogy a Kontra megírta: miután édesapjától átvette a Pannónia Nyomda Kft-t Cseh Katalin irányítása alatt összesen 17 alkalommal indult végrehajtási eljárás adóhátralék miatt eljárás a családi cégük ellen.

A témával ebben a cikkünkben foglalkoztunk bővebben.

Mint ismert, országos botrány lett abból, hogy a Cseh Katalinékhoz kapcsolható nagyjából fél tucat vállalkozásból álló céghálózat tagjai egy helyen, egy időben, ugyanazon uniós forrás elnyerésére játszhattak össze. A vállalkozások összesen közel 4,5 milliárd forint uniós és 300 milliós állami pályázati pénzhez jutottak az évek során.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is vizsgálatot indított az ügyben.