Zendülés tört ki a budapesti fegyházban

Budapest, 2015. március 16.
Egy zárka a Budapesti Fegyház és Börtönben 2015. március 16-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Budapest, 2015. március 16. Egy zárka a Budapesti Fegyház és Börtönben 2015. március 16-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A Budapesti Fegyház és Börtönben három rab ellenállt az őrök felszólításának, az ágyaikkal és a matracaikkal eltorlaszolták a zárkájuk bejáratát, majd szidni kezdték az őröket.
Vágólapra másolva!

A három férfi 2018 januárjában a börtön gyógyító és terápiás részlegében lévő zárkájuk bezárást elrendelő őrnek ellenszegültek,

a zárkában lévő ágyaikkal eltorlaszolták a bejáratot. Szidni kezdték az odavezényelt biztonsági személyzetet és követelték, hogy a börtön parancsnoka menjen oda.

Végül az őrök leemelték a zárka ajtaját és könnygázzal törték meg a rabok ellenállását, akiket orvoshoz vittek.

A bíróság május 7-én a két, többszörösen visszaeső férfit fogolyzendülés miatt

fejenként 4 év fegyházbüntetésre ítélte.

A harmadik rab, vagyis a társuk időközben meghalt.

Az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen, álláspontjuk szerint jelentősen meg kell emelni a büntetésüket. A két férfi és a védőik felmentésért fellebbeztek. Másodfokon, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség egyetértett az ügyészi fellebbezéssel, javasolta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla súlyosbítsa az ítéletet, a védelmi fellebbezéseket pedig utasítsa el.