Soltész Miklós: Ferenc pápa látogatásával feladatot adott nekünk magyaroknak is a kereszténység értékeinek megvédésére

SOLTÉSZ Miklós
Csatka, 2021. augusztus 17. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszél a cigányság hitéletében is jelentős szerepet betöltő csatkai zarándokhely megújulásával kapcsolatos sajtótájékoztatón Csatkán 2021. augusztus 17-én. A Komárom-Esztergom megyei zarándokhely három ütemben 2,6 milliárd forintból újul meg. A Veszprémi Érsekség beruházásában megvalósuló fejlesztésre idén 700 millió, jövőre egymilliárd, 2023-ban pedig további 900 millió forintot biztosít a kormány. MTI/Vasvári Tamás
Vágólapra másolva!
Nagyon pozitívnak nevezte Ferenc pápa budapesti látogatásának vatikáni visszhangját Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Rómában, ahol a Szent Istvánról elnevezett magyar zarándokház ünnepélyes megnyitóján vett részt szombat este.
Vágólapra másolva!

Soltész Miklós az MTI-nek nyilatkozva kijelentette, a Szentszék is "felemelőnek" értékelte az egyházfő budapesti és szlovákiai látogatását, amely "nagyszerű együttműködésben" zajlott.

Kiemelte, hogy nemcsak Ferenc pápa látogatása, hanem az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) egy hetes programsorozata is "különös örömként" szolgált a Szentszék számára is.

Megjegyezte Ferenc pápának a látogatása során a családra, nemzetre, a kereszténység értékeinek megvédésére vonatkozó üzenete "ebben az Európában óriási feladatot rótt ránk is, de állunk elébe, és szolgálni fogjuk ezt a ránk bízott feladatot".

Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Erdő Pétert a Vatikánban.

A bíboros az MTI-nek úgy nyilatkozott, a budapesti események közül az egyházfő külön kiemelte, és "nagyon szívélyesnek és pozitívnak" nevezte az Áder Jánossal és Orbán Viktorral tartott szeptember 12-i találkozót. Erdő Péter beszámolója szerint a pápa azt mondta, hogy "nagyon értékes gondolatokról tudtak beszélni".

- mondta Erdő Péter.

Soltész Miklós Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Ferenc pápa a bíborossal való találkozón ismételten kiemelte, hogy Európának vissza kell térnie az alapító atyák szándékaihoz, "a keresztény gyökerekhez, melyekből Európa sarjadt, ahelyett, hogy más ideológiát kényszerítenének rá mindenkire".

Erdő Péter hozzátette, a vatikáni tudósítók számára pozitív meglepetésnek számított, hogy Budapesten nem "folklorisztikus, vidéki Európát" találtak, hanem "fiatalos légkört, urbánus érzelemvilágot".

A NEK-en lezajlott programsorozat ritkaságának nevezte az ökumenikus találkozókat, melyek Magyarország rendkívüli egyházi szerepét hangsúlyozták, hiszen azok - tette hozzá a bíboros - nem mindenhol megrendezhetőek.

Szombat este ünnepi szentmisén adtak hálát a római magyar zarándokházként ismert Szent István Ház újraindulásáért. Tavaly májusban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) megvásárolta a Szent István Házat, amelynek felújítását a magyar kormány támogatta.

A Szent István Háznak a Prokop Péter pap-festőművész alkotásairól híres kápolnájában Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke celebrált misét.

A zarándokház megáldása után köszöntőt mondott Erdő Péter bíboros és a vatikáni külügyminiszterként ismert Paul Richard Gallagher, a Szentszéki Államtitkárság Államokkal való kapcsolatok részlegének vezetője. Az eseményen többek között jelen volt Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek, metropolita, valamint Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára.

Soltész Miklós vasárnap részt vesz az Erdő Péter celebrálta magyar nyelvű szentmisén a Szent Istvánról elnevezett Santo Stefano Rotondo bazilikában, amely Mindszenty József bíboros címtemploma volt, és a magyarok római templomaként ismert.