Újbudai lakosokkal beszélgetett Varga Judit és Simicskó István

Vágólapra másolva!
Simicskó István meghívására Újbudára látogatott Varga Judit igazságügyi miniszter, hogy a kerület lakosaival beszélgessenek a térség életéről és a kormányzati fejlesztésekről - áll az igazságügyi miniszter facebook bejegyzésében.
Vágólapra másolva!

Varga Judit kiemelte, hogy a kerületben egy 30 éves álom valósult meg a Gazdagréti Tanuszoda megépülésével. A lakosok azonban továbbra sem maradnak fejlesztések nélkül, hiszen hamarosan kezdődik a Kelenföldi pályaudvar régi épületének és a Citadellának a felújítása is.