Élete végéig börtönben maradhat a makói kettős gyilkos - videó

Vágólapra másolva!
Életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtott első fokon kedden a Szegedi Törvényszék egy hajléktalan férfit, aki 2004-ben meggyilkolta az egyik makói nyugdíjas asszonyt a lányával együtt. 
Vágólapra másolva!

2004. november 16-án Makón, a Szegedi utca egyik házában

holtan találtak egy 77 esztendős asszonyt és hozzá látogatóba érkező 51 éves lányát.

Mint kiderült, a támadó az asszony szomszédjához tört be előbb, aztán átmászott a közös kerítésükön, így jutott át a nyugdíjashoz. A nyári konyhában találkozott az idős asszonnyal,

akit előbb egy vascsővel ütött meg, majd elvágta a torkát.

Ezután még másfél-két órát töltött a lakásban. Evett, ivott, aztán átkutatta a házat, de nem találta meg a a nyugdíjas eldugott pénzét. Mielőtt elment volna, összefutott az anyjához látogatóba érkező nővel, akit pontosan ugyanazzal a módszerrel támadott meg, mint az édesanyját.

A holttesteket újságpapírral betakarta, és a vascsövet hátrahagyva, elsétált.

A vascső mellett az is segített a nyomozóknak, hogy a támadó maga is megsérült. A vért még a házban lemosta, amihez levette cérnakesztyűjét, amin ujjlenyomatokat hagyott hátra. A rendőrség 2019-ben ezeket összevetette a Makón és Csongrád megye területén élet és vagyon elleni, erőszakos bűncselekményeket elkövetők ujjlenyomataival.

Ahogy az Origo is megírta, így találtak rá tavaly februárban a vádlottra, aki a mórahalmi járásban élt, feleség, gyerek, vagyon és fedél nélkül hajléktalanként.

Később a házban talált kesztyűből, a vascsőről és az egyik áldozat körme alól vett mintából is kimutatták a vádlott DNS-ét.

Az írni, olvasni nem tudó férfi a bíróság előtt nem tett vallomást. Korábban tagadta bűnösségét. Azt állította, hogy a bűncselekmény idején a Csongrád megyei Bordányban dolgozott napszámosként. Bár abban az időben gyakran meglátogatta barátnőjét Makón, de azon a napon is éppen Bordányban, az áldozatok házában pedig soha nem járt.

A bíróság meghallgatta a férfi egykori barátnőjét, aki elmondta, az álnéven bemutatkozó vádlott német állampolgárnak adta ki magát, és azt állította, kamionsofőr. Kapcsolatuk már hónapokkal a gyilkosság előtt megszakadt, mert a férfi többször meglopta. A támadó visszajárt Makóra.

A szakértői vélemény szerint annak ellenére, hogy a férfi aluliskolázott, képességei közelítenek az enyhe értelmi fogyatékosság szintjéhez, nem elmebetegs, és beszámítási képessége sem korlátozott.

A most 47 éves férfit több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondták ki bűnösnek. A törvényszék arról döntött, hogy a vádlott legkorábban 30 év leteltével bocsátható feltételes szabadságra. A vádlott és védője felmentés, illetve enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést, az ügyészség pedig a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés érdekében, így az ítélet egyelőre nem jogerős.