Kocsiból akartak elrabolni egy alvó kisfiút Szigetszentmiklóson

kisgyerek alszik a kocsiban
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
A szülők lélekjelenléte mentett meg egy gyereket attól, hogy a kocsijukból elrabolják Szigetszentmiklóson néhány nappal ezelőtt egy Facebook-poszt szerint, számolt be az esetről a Ripost.
Vágólapra másolva!

Egy anyuka a többi szülőnek okulásul és figyelmeztetésül posztolt a legnagyobb közösségi oldalon.

A poszt szerint N. Ivett és családja még múlt hét kedden, vagyis június 29-én, az esti órákban járt Szigetszentmiklóson, ahová egy autó hibakódját ment az apa kiolvasni.

Addig az anyuka, Ivett bent maradt az autóban 15 hónapos kisfiukkal, és azt hitte, ott nem érheti baj őket, de nagyot tévedett.

Arra tévedt állítólag ugyanis egy gyerekrabló.

Forrás: FACEBOOK/ SZIGETSZENTMIKLÓSI HOL-MI?

Az anya leírása szerint hirtelen a semmiből egy negyvenes, betegnek tűnő férfi jelent meg az autójuk mellett, és mielőtt még bármit reagálhattak volna erre, a férfi benyúlt a kocsi ablakán és rángatni kezdte a kicsit, de az anyának maradt annyi lélekjelenléte, hogy erősen magához szorítva védje meg gyermekét és kiabáljon a férjének.

Illusztráció. Forrás: Thinkstock

A férj erre azonnal odaszaladt és elüldözte az elmebeteg gyerekrablót, aki ijedtében beszaladt az egyik házba, azonban a rendőrség nem találta meg a feltételezhető elkövetőt.

A halálra rémült szülők a poszt szerint ismeretlen tettes ellen tették meg a feljelentést.

Ha a történet igaz, a férfi azóta is szabadon járhat-kelhet a környéken, írja a lap. Ivették szerencsések, hogy nem történt meg a tragédia, de arra kérik a szülőket, hogy nagyon vigyázzanak Szigetszentmiklóson és környékén. A Ripost kereste az anyukát, aki csak annyit közölt:

minden benne van a posztban, ennél többet nem tud mondani.

A Ripost hivatalos megkeresést is küldött az ügyben a rendőrségnek, várják a választ.