Vágólapra másolva!
Gyurcsányné Békéscsabán tartotta meg az országjárása következő álfórumát. Ahogy a Facebook élő közvetítésén látszott, csak néhány tucatnyian voltak kíváncsiak rá. Az előválasztási komédián (közkeletű nevén: a Gyurcsány-shown) a DK szónoknőjét tüntetők fogadták. Gyurcsányné ennek nem örült.
Vágólapra másolva!

Az álfórum kezdetén a tömegből elkezdett hangosan szólni egy cirkuszi fúvószenekarhoz hasonló zene, amelyről Gyurcsányné azonnal tudta, hogy fideszes merénylők próbálják meg elhallgattatni, akadályozni rendkívül eredeti és bölcs üzenete közlésében. Az fel sem merült benne, hogy esetleg néhány békéscsabai ember nem örül annak, hogy a bukott miniszterelnök felesége náluk szónokol.

A nevetséges baloldali közhelyek és az álhírek puffogtatásán kívül nem igazán rendelkezik kiforrott üzenettel a választói felé. Maximum annyit lehetett megállapítani, hogy Gyurcsányné aktívan hergeli a választópolgárokat

a demokratikus rend és az alkotmányos rend ellen.

Gyurcsány Ferenc és felesége Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Gyurcsányné és a baloldal szerint aktívan folyik az előválasztási kampány, amit természetesen amerikai mintára próbáltak importálni, azonban míg külföldön valódi küzdelem zajlik és az előválasztásokon szereplő jelöltek szinte vadállat módjára szedik szét egymás programját addig Gyurcsányné a békéscsabai álfórumán egyetlen egy szót sem mond a "riválisairól". Teljesen figyelmen kívül hagyja mind Jakab Pétert, mind Karácsony Gergelyt. Az az igazság, hogy ez a teljes lelepleződése a komédiának.

A Gyurcsány-show már több mint nevetséges, hiszen már az első pillanattól eldőlt, hogy Karácsony Gergely a végleges jelölt.

Gyurcsány felesége szereti úgy láttatni magát, mint aki nagyon közvetlen, a „nép embere" és mindenki sorsát a szívén viseli, de ez a művi máz kezd megdőlni, hiszen kezdetben aktivisták hadáról lódított most meg kiderült, hogy ez az imidzs közel sem felel meg a valóságnak. Gyurcsányné, mint ahogy kiderült a Facebook-videójából is, valójában szidja azokat, akik elégedetlenek voltak a beszédével, tehát lenézi és szidja a választópolgárok sorát.

Az álfórum végén odament hozza egy idős választópolgár, aki azt állította, hogy többször elküldte a levelét, de Gyurcsányék nem válaszolnak rá.