Bekövetkezett, amitől sokan félnek - akkor fosztották ki a házában, amikor elszunyókált

Vágólapra másolva!
Az ügyben a rendőrök befejezték a nyomozást. A tolvaj ellen napokon belül vádat emelhetnek. 
Vágólapra másolva!

Egy helyi férfi május 3-án estefelé megjelent egy jászalsószentgyörgyi családi háznál, majd észrevétlenül besurrant.

A férfi kihasználta, hogy a tulajdonos mélyen alszik, és az ágya mellett lévő gyerekágyból kivett egy női táskát, melyben pénz és személyes iratok voltak.

Forrás: Police.hu

A bejelentést követően a rendőrök azonosították az elkövetőt, akit elfogtak, és kihallgattak.

A kifosztással, és közokirattal visszaéléssel gyanúsított férfit először őrizetbe vették, majd elrendelték a letartóztatását.

A jászberényi rendőrök befejezték a nyomozást, hamarosan vádat emelhetnek az ügyben.