Hosszas viták után engedélyezte az Európai Unió, hogy élelmiszerként is forgalomba lehessen hozni a jövőben a közönséges lisztbogár lárváját. Ez az első eset, hogy egy rovarfaj étkezési céllal kapott uniós engedélyt - írja a lap.
Magyarország volt az egyetlen uniós tagállam, amely ellenezte a döntést. A Blikk Nagy István agrárminisztert arról kérdezte, hogy miért nem fogadja el Magyarország az EU határozatát?
A szavazás előtt a vezetői jóváhagyás „pecsétjét" dr. Bognár Lajos országos főállatorvos ütötte rá a magyar álláspontra. Ezzel megerősítette azt, amit évek óta következetesen képviselünk a kérdésben
– közölte a miniszter, majd folytatta:
A közvélemény-kutatások bizonyítják, hogy a magyar emberek egész egyszerűen nem akarnak rovarokat enni. Rengeteg kiváló minőségű alapanyaggal rendelkezik hazánk, nem szorulunk rá a kukacevésre. De említhetném, hogy továbbra se találkoztunk olyan vizsgálatokkal, amelyek a tényleges összetettségében vizsgálták volna az alternatív fehérjék kérdéskörét, a saját kutatásunk pedig még most zajlik. Márpedig amíg nem kapunk minden szempontból megnyugtató válaszokat, addig az Agrárminisztériumban, a magyar fogyasztók érdekében, ellenezni fogjuk a rovarfogyasztást
– szögezte le Nagy István, bár hozzátette, hogy attól még a magyarországi üzletekben is megjelenhetnek az ilyen jellegű termékek.
Az engedély az EU teljes területére vonatkozik, így előfordulhat, hogy hazánkban is találkozunk majd ilyen termékekkel. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei azonban mind a hagyományos, mind az internetes kereskedelem szigorú ellenőrzésével felkészültek azoknak a kockázatoknak a kezelésére, amit a szárított lisztkukac esetleges hazai megjelenése jelenthet
– közölte a miniszter, aki szerint nemcsak magát a lisztkukacot fogják vizsgálni, hanem az összes olyan feltételt, ami egy ilyen terméknél kötelező előírás. Például hogy csak olyan termékben és kizárólag olyan formában található meg a lisztkukacliszt, ami az engedélyben szerepel. Vagy hogy megfelelően tájékoztatták-e a vásárlót az összetevőkről és az allergiás reakció kockázatáról.
Azokat a termékeket pedig, amelyek nem felelnek meg maradéktalanul az előírásoknak, kivonják a forgalomból, az engedély nélküli felhasználás, forgalmazás pedig hamisításnak minősülhet
– mondta Nagy István.
A Blikk munkatársa megkérdezte a minisztert, hogy kóstolt-e már bármilyen rovarból készült ételt, amire Nagy István azt válaszolta, hogy igen, de úgy érzi, hogy nem veszt semmit, ha kihagyja ezt az életéből.