Bajkai István: Továbbra is fontos az óvatosság

Vágólapra másolva!
Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt könnyítésekről, az önkormányzati bérlakások privatizációjáról.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök által bejelentett könnyítések sokat jelentenek, hiszen önmagában már az, hogy a maszkot nem kell az utcán hordani, az emberek hangulatát is megváltoztatja, ahogy a kijárási korlátozás eltörlése is –mondta el a politikus.

Mellette ma már a vendéglátóipari egységek is teljes nyitva tartással dolgozhatnak. Bajkai István felhívta a figyelmet ezek könnyítések, de nem többek, mert azt tudomásul kell venni, a vírus nem tűnt el, az egészségügyi hatóságok, a kormány is folyamatosan figyeli a járvány alakulását, ezért is fontos továbbra is fontos az óvatosság.

A teljes beszélgetést itt láthatják.