Az elfogása előtt is vásároltak a vevők a szarvasi dílertől

kábítószer kereskedő elfogás Szarvas
Vágólapra másolva!
Kábítószer-kereskedőre csaptak le a rendőrök pénteken Szarvason. A 47 éves férfinél még közvetlenül az elfogása előtt is voltak vevők.
Vágólapra másolva!

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfit fogtak el a Szarvasi Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei május 7-én Szarvason - írja a Police.hu. A rendőrség közleménye szerint a 47 éves H. Attila az elmúlt hónapokban többeknek adott el tiltott bódító hatású anyagokat,

még közvetlenül az elfogása előtt is fogadott a házában két férfit.

Az elfogása előtt is fogadott a házában két férfit a szarvasi díler Forrás: police.hu

– Egyiküknek alufóliába grammonként csomagolva tizenegy adag, a gyanú szerint kábítószert tartalmazó növényi törmeléket adott át. Ugyanez a férfi három nappal korábban is járt nála, akkor három adagot vásárolt az anyagból. A másik fogyasztó rendszeresen, általában hetente marihuánáért járt hozzá, közvetlenül a rendőri intézkedés előtt is ott volt – írják. Emellett egy harmadik férfi 2021 áprilisban és májusban többször vásárolt tőle növényi törmeléket.

A rendőrök

H. Attilát őrizetbe vették és pénzt, mobiltelefont, illetve kábítószer gyanúját keltő anyagokat foglaltak le tőle.

Azt még vizsgálják, hogy hány emberrel állhatott kapcsolatban, honnan szerezte be és kiknek adta tovább a bódító hatású szereket.

A tőle vásárló fogyasztókat is előállították, ellenük kábítószer birtoklása bűncselekmény gyanúja miatt indult büntetőeljárás.