Kiraboltak egy 14 éves fiút Vácott

Vágólapra másolva!
A rendőrök egy óra alatt elfogták azt a fiatal férfit, aki a hétvégén kirabolt egy 14 éves fiút. Azt mondta a rendőröknek, hogy nem fenyegette meg kiszemelt áldozatát, szépen kérte tőle a pénzt.
Vágólapra másolva!

Április 11-én 13 óra 30 perckor jelentették be a váci kapitányságon, hogy az utcán kiraboltak egy gyereket. A 14 éves fiú elmondta a rendőröknek, hogy

leült mellé egy fiatal férfi a váci buszmegállóban és pénzt kért tőle.

Aprót adott neki, amivel a kéregető nem elégedett meg. Annak érdekében, hogy megtörje és megfélemlítse a gyereket, a támadó

egy pillanatra a zsebébe nyúlt, mintha valamit elő akarna húzni, majd megfenyegette, hogy ha nem adja oda neki az összes pénzét, akkor megszurkálja.

A gyerek félelmében átadta nála lévő kétezer forintot, amivel fenyegetőző rabló elmenekült. A váci nyomozók forró nyomon indultak és alig egy óra alatt azonosították, majd elfogták a rablással gyanúsítható 19 éves R. Krisztofert. Bevitték a kapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi részben elismerte a bűncselekményt, de azt mondja, hogy nem fenyegette a fiút, szépen kérte tőle a pénzt,

amiből később cigit és dobozos üdítőt vett. A rendőrök őrizetbe vették és javasolták letartóztatása indítványozását az ügyészeknél.