Budapesten találkozik ma Orbán Viktor, Mateusz Morawiecki és Matteo Salvini

SALVINI, Matteo
Catania, 2020. október 2. Matteo Salvini, az olasz ellenzéki Liga párt elnöke egy rendezvényen beszél a szicíliai Cataniában 2020. október 2-án. Salvini előzetes bírósági tárgyalása október 3-án kezdődik Cataniában, mert tavaly nyáron, még belügyminiszterként nem engedte partra szállni a Gregoretti olasz katonai hajóval érkező migránsokat. MTI/EPA-ANSA/Orietta Scardino
Vágólapra másolva!
A közös találkozó a koronavírus-járvány utáni Európa építését szolgálja - mondta Matteo Salvini, az olasz Liga párt vezetője korábban a találkozóról.
Vágólapra másolva!

A budapesti találkozó témája a járvány utáni Európai Unió újraindítása lesz. "A Covid-19 után Európa is más lesz, lehetőség nyílik egy új európai identitás újragondolására" - mondta Salvini. Úgy vélte, éppen a járványhelyzet kínál lehetőséget egy "másfajta, igazi" Európa, valamint egy "új szereppel, új értelemmel" bíró Európai Unió létrehozására.

"Az Európai Uniónak vissza kell találnia lelkére, gerincére, küldetésére, nem lehet puszta szupermarket vagy üzleti központ, mert így nem tud választ adni ötszázmillió európai igényeire" - jelentette ki.
Köszönetet mondott Orbán Viktornak és Mateusz Morawieckinek azért, hogy miniszterelnökként fogadják őt, aki személyesen jelenleg nem tölt be kormánypozíciót.

Matteo Salvini Forrás: MTI/EPA-ANSA/Orietta Scardino

Megjegyezte, hogy a Liga, a Fidesz és a Jog és Igazságosság párt közös európai értékeket vallanak: "Nem jön létre közös pártcsoport. (...) Budapesten a jövőbeli Európa elképzeléséről egyeztetünk, munkáról, jólétről, biztonságról, identitásról, családról, oktatásról, védelemről, migrációról, külpolitikáról, egészségügyi együttműködésről, a polgárok valós életével foglalkozunk". "Közös chartát mutatunk be a közös értékek, célok meghatározásával" - közölte Matteo Salvini az MTI közös nyilatkozatról feltett kérdésére korábban.