Bordélyházat számoltak fel a rendőrök a II. kerületben

II. kerület, prostitúció, bordélyház
Vágólapra másolva!
Egy éve bérelt lakást Budapesten a bordélyházat üzemeltető férfi és egy szekszárdi nő, akik interneten hirdették a náluk dolgozó nőket.
Vágólapra másolva!

A rendőrök egy pesterzsébeti ékszerboltban fogták el az 59 éves budapesti, és szekszárdi lakásán kapták el társát, a 44 éves nőt, akik együtt üzemeltették a II. kerületi bordélyházat egy bérelt lakásban.

A prostitúcióból származó

bevétel egy részéért az interneten hirdették nők szexuális szolgáltatásait,

melyhez biztosították a lakást és a bordélyház feltételeit.

Az eljárás során mobiltelefonokat, a prostituáltakhoz köthető feljegyzéseket, vendégekkel beütemezett naptárakat és pénzt is lefoglaltak Forrás: Police.hu

A nyomozók április 26-án délelőtt tartottak kutatást

a II. kerületi lakásban, ahol két, ott dolgozó nőt értek tetten.

Az eljárás során mobiltelefonokat, a prostituáltakhoz köthető feljegyzéseket, vendégekkel beütemezett naptárakat és pénzt is lefoglaltak.

A bordélyház üzemeltetőit kihallgatták, de nem tettek vallomást. Az eljárás további szakaszában szabadlábon védekeznek.