A teraszok nyitása után is érvényesek a védelmi intézkedések

terasz, nyitás, korlátozás, koronavírus, vendéglátás, étterem, Budapest
Szombaton kinyithattak a vendéglátóhelyek teraszai.
Vágólapra másolva!
A vendéglátóhelyek teraszainak és kerthelyiségeinek újranyitása nem jelenti azt, hogy az eddig hatályos védelmi intézkedések nem érvényesek - hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szombaton a közmédiának adott interjújában.
Vágólapra másolva!

Gál Kristóf elmondta:

a rendőrség mindenkitől azt kéri, hogy továbbra is viseljen maszkot, tartsa be a távolságtartásra, és a megváltozott, 11 óráig tartó kijárási tilalomra vonatkozó szabályokat.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője Fotó: Koncz Márton - Origo

- fűzte hozzá a szóvivő.

Szombaton kinyithattak a vendéglátóhelyek teraszai Fotó: Csudai Sándor - Origo

Gál Kristóf valamennyi munkatársa nevében - a rendőrség védőszentjének, Szent Györgynek a napja alkalmából - megköszönte a honfitársak eddigi türelmét és együttműködését.

Arra kért mindenkit, hogy továbbra is tanúsítsanak jogkövető magatartást, ezzel közösen megőrizve az eddig elért eredményeket.