Számlagyárosokra csapott le a NAV - videó

Vágólapra másolva!
Nemzetközi akcióban számoltak fel egy fiktív számlázásra szakosodott bűnbandát, amely 3 milliárd forinttal károsította meg a költségvetést. A szervezet két tagját a luxusnyaralásukról hazatérve, a repülétern vették őrizetbe.
Vágólapra másolva!

Nemzetközi akcióban, több mint 300 pénzügyi nyomozó és járőr részvételével, valamint az EUROPOL támogatásával számolt fel a NAV egy Közép-Dunántúlról irányított bűnszervezetet. A fiktív számlázásra szakosodott bűnbanda több mint 3 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek - írja közösségi oldalán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Horvátországban is nyomoztak

A gyanú szerint jellemzően reklámtevékenységről állítottak ki számlákat különböző partnereknek, akik havi rendszerességgel utaltak a fiktív szolgáltatások után. Az átutalt összegeket a bűnszervezet tagjai az irányításuk alatt álló bukó cégek számláiról készpénzben felvették, és – részesedés fejében – visszajuttatták megrendelőiknek. A számlagyár cégei azonban semmilyen valós gazdasági tevékenységet nem végeztek, telephelyük, alkalmazottaik, eszközeik sem voltak.

Ahogy a NAV szerdai közleményéből kiderül:

az akcióban Magyarországon és Horvátországban is zajlottak kutatások.

– A pénzügyi nyomozók járőrök, információtechnológiai, revizori egységek támogatásával több mint száz helyszínen kerestek bizonyítékokat: a számlagyár és a megrendelők ügyvédeinél, a bűnszervezethez köthető ingatlanokban, az elektronikus adatok mentésben az EUROPOL IT-specialistái is közreműködtek – írják.

20 évet is kaphatnak

A szervezet fejét a MERKUR bevetési egység fogta el otthonában, két társát pedig egzotikus luxusnyaralásukról hazatérve a NAV nyomozói várták és vették őrizetbe már a repülőtéren. A hálózat irányítóihoz köthető ingatlanokban engedély nélkül tartott éles lőfegyvert és lőszereket is találtak, a bűnszervezet egyik tagjánál pedig kábítószergyanús anyag is volt.

A nyomozók emellett a szervezet tagjainak banki széfjeiből nagy mennyiségű készpénzt is lefoglaltak, valamint

bankszámlákat, követeléseket és ingatlanokat vettek zár alá, csaknem másfél milliárd forint értékben.

Az ügyben összesen 35 főt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük 9 személyt őrizetbe is vettek, az ő letartóztatásukat a Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte. A nyomozás különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik, a szervezet vezetői pedig – ha bűnösségük bebizonyosodik – 20 évet is kaphatnak.