Segített biciklit tolni egy nőnek egy férfi, életveszélyesen megkéselte a férj

kés illusztráció
kés illusztráció
Vágólapra másolva!
Barátnőjével és annak gyerekeivel biciklizett egy férfi részegen, amikor észrevette, hogy a nő lemaradt tőle. Amikor hátrafordult azt látta, hogy egy idegen férfi kíséri a nőt. Nem tudta kezelni a féltékenységéből fakadó dühét, visszament és összeverekedett a férfival. Egy kés is előkerült.
Vágólapra másolva!

2018. augusztus 28-án este egy férfi részegen biciklizett az élettársával és két gyerekével egy Bács-Kiskun megyei település egyik utcájában.

A nő kicsit lemaradt a férfitól, mert a kerékpárján tolva vigasztalta a síró gyerekét.

Ekkor odalépett hozzá egy régi férfi ismerőse, aki részeg volt. Felajánlotta a nőnek, hogy segít tolni a biciklijét, amit a nő elfogadott. Amikor az előttük kerekező férfi észrevette, hogy a nő lemaradt tőle, hátra fordult és azt látta, hogy párját egy férfi kíséri.

Nem tudta kezelni a féltékenységét és dühösen visszaindult, hogy számon kérje a számára ismeretlen férfit. Amikor odaért, szitkozódni kezdett.Összeverekedtek.

A féltékeny férfi hirtelen előkapott egy 9,5 centiméter pengehosszúságú zsebkést

és legalább kétszer, közepes-nagy erővel a számára ismeretlen férfi felsőtestének irányába szúrt.

Áldozata a bal karján és az oldalán is megsérült. A férfi oldalát érő nagyos erős szúrás a tizedik bordáját áttörve áthatolt a hasfalán és megsértette a lépét is.

A vérveszteségtől sokkos állapotba került áldozatot kórházba vitték, ahol életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta.

A sérült lépét ki kellett venniük az orvosoknak, így

maradandó fogyatékosságot szenvedett.

A Kecskeméti Törvényszék tavaly május 19-én első fokú ítéletében

3 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte a férfit és 3 évre a közügyektől is eltiltotta életveszélyt okozó testi sértés miatt.

A férfi és ügyvédje fellebbezett a döntés ellen. Elsősorban azért, hogy felfüggesztett börtönbüntetést szabjanak ki vele szemben, másodlagosan pedig enyhítésért.

Így az ügy másodfokon a Szegedi Ítélőtáblára került, ahol ma áll bíró elé a férfi, jogerős ítélet is születhet.

Tekintettel arra, hogy az ügyészség tudomásul vette az első fokú ítéletet és nem jelentett be a férfi terhére fellebbezést, így a súlyosítási tilalom miatt másodfokon nem kaphat súlyosabb büntetést a férfi.