Kamuvideók, oltásellenesség és álhírek terjesztése: megkezdte kampányát a baloldal

baloldal nem segít a járvány elleni védekezésben, SZABÓ Tímea; KOCSIS-CAKE Olivio; TÓTH Bertalan; TORDAI Bence; HILLER István; BURÁNY Sándor
Budapest, 2020. március 10. Hiller István, az MSZP képviselője, az Országgyűlés szocialista alelnöke, Burány Sándor, a Párbeszéd képviselője, Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője, Tordai Bence, Kocsis-Cake Olivio és Szabó Tímea a Párbeszéd képviselői (b-j) az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 10-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc hirdette meg a fenyegetőzés politikáját Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház vezetőjének a megtámadásával, majd pedig az egyik Gyurcsány-fiú, Jakab Péter a jog faragásáról beszélt, míg Fleck Zoltán a jogállam felfüggesztéséről beszélt, senkinek ne legyen kétsége, hogy ezt be is fogják váltani, ha lehetőségük lesz rá - minderről Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője beszélt napirend előtt szerdán az Országgyűlésben. 
Vágólapra másolva!

A járvány ellenére a baloldal elkezdte a kampányát 2022-re - mondta Nacsa Lőrinc. Az elmúlt egy évben csak kamuvideókat, álhíreket és oltásellenes kampányt folytattak, nem a vírus ellen védekeznek, hanem fenyegetőznek - mondta a KDNP politikusa napirend előtt.

Gyurcsány Ferenc hirdette meg a fenyegetőzés politikáját Vidnyánszky Attila megtámadásával

- tette hozzá. Felidézte, hogy az egyik Gyurcsány-fiú, Jakab Péter a jog faragásáról, míg Fleck Zoltán a jogállam felfüggesztéséről beszélt. Senkinek ne legyen kétsége, hogy ezt be is fogják váltani. Szólt arról is, hogy több baloldali politikus akasztásról beszélt, míg Fekete-Győr elhallgattatná a jobboldali újságírókat. Ezek a baloldali pártok programjai, egyetlen jogvédő és civil sem határolódott el ettől. Ezek után mondják magukat demokratának? Önök egy hataloméhes, piti fenyegetőző banda - zárta szavait Nacsa.

Nacsa Lőrinc: A baloldal oltásellenességgel és kamuvideókkal kezdte meg a kampányát 2022-re Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Völner Pál válaszában azt mondta, hogy a baloldali pártok programjában nemcsak a nemzeti szuverenitás felszámolása áll, hanem a kommunizmus vírusának a kísértete is megjelent. Senkit nem lehet a tulajdonától megfosztani csak azért, mert ellenkező politikai nézeteket vall - tette hozzá az Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

A baloldal földönfutóvá tenné azokat az újságírókat, akik nem az ő propagandájukat mondják, ez sem egy jogállami megszólalás

- tette hozzá. Akik a történelmet tanulmányozzák, azok tudják, hol vannak ennek a történelmi gyökerei - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Érti a párhuzamokat és a vágyálmokat, de Magyarország ma demokrácia. Egy választás után pedig azon jogállami keretek között kell kormányozni, amit a jogrendszer lehetővé tesz - tette hozzá.

Közösen válaszoljunk a kihívásokra

Németh Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője a 120 évvel ezelőtt született felvidéki politikus Esterházy Jánosra emlékezett. Részt vett a lengyel menekültek Magyarországra menekítésében, és elsőként emelt szót a katyni vérengzés ellen - tette hozzá.

- mondta Németh. Felhívta a figyelmet arra, hogy Esterházy János mindig is kiállt az emberi jogok mellett. A visegrádi együttműködésnek erre a lelki tartalomra is építenie kell - zárta szavait.

Rétvári Bence válaszában azt mondta, hogy Esterházy János a saját életére is küldetésként tekintett, és mindig kiállt a népek békés közép-európai együttélése mellett. Az Emmi államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a háború alatt a Gestapo, majd pedig a kommunisták üldözték Esterházyt.

A baloldal folyamatosan oltásellenes vonalat visz

A Club Aligát a baloldali pártok privatizálták, és ha Önt zavarná ez a jelenség, akkor nem fogott volna össze velük - így reagált Dömötör Csaba Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) felszólalására. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára jelezte, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb Balaton-fejlesztési programja zajlik jelenleg. Csak a Kisfaludy-program révén 44 szálloda és 139 panzió fejlesztése történt meg - tette hozzá.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára: A baloldal folyamatosan támadta a keleti vakcinákat Forrás: MTI/Kovács Tamás

Folyamatosan támadták a keleti vakcinákat, a polgármestereik arra buzdítottak, hogy ne adják be ezeket a vakcinákat, miközben az Önök háziorvosa megtagadja az oltások beadását, valamint aláírásokat is gyűjtöttek - így reagált Dömötör Csaba Oláh Lajos (DK) felszólalására. Önök már egyszer elégtelenre vizsgáztak gazdasági válságkezelésből, ezért hiteltelen, amikről beszélnek - tette hozzá. Önök 800 ezer embernek csökkentették a bérét és a nyugdíját - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Nem bővítették, hanem szűkítették a családtámogatási rendszereket, ingatlanadót vezettek be.

"Ha balhézik, viselje a következményeit"!

Az, hogy Ön büntetést kapott, annak oka, hogy nem tartotta be az itteni szabályokat - mondta Dömötör Csaba Tordai Bencének (Párbeszéd). Ha úgy dönt, hogy balhézik, akkor pedig viselje a következményeit! - tette hozzá. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy soha nem volt ekkora béremelés az egészségügyi szektorban, mint most.

Azért állunk jobban, mert nem bíztuk Brüsszelre a vakcinabeszerzést - mondta az államtitkár. Azonnali nyitást követelt az MSZP, a Jobbik és a Momentum, míg Karácsony programokat hirdetett a hosszú hétvégére - mondta Dömötör. Önök többször is feleslegesnek ítélték a lélegeztetőgépek túl sok számát, máskor meg kevesellték - tette hozzá.

Rétvári Bence: Az oltásban részt vevőket támadja a baloldal Forrás: MTI/Kovács Tamás

Miért támadják az oltásban részt vevőket?

Ha Magyarországon kaotikus lenne az oltás, akkor hogyan lehetséges, hogy az unióban a második helyen állunk? - tette fel a kérdést Rétvári Bence Schmuck Erzsébetnek (LMP). Az Emmi államtitkára szerint nagyon sokan vesznek részt az oltás szervezésében, és pont őket becsmérlik most. Szólt arról is, hogy míg a baloldali kormányok idején az orvosok az utcára kerültek és csökkent a bérük, addig most 2010-hez képest hatezerrel nőtt az orvosok száma, és nőtt a bérük - ismertette az államtitkár.