A szociális szférában eddig közel 167 ezer oltást adtak be

FÜLÖP Attila Speciális Gyermekotthoni Központ, Általános Iskola Kalocsa évnyitó
Kalocsa, 2020. szeptember 7. Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára beszédet mond az Emmi Speciális Gyermekotthoni Központ, Általános Iskola és Szakiskola tanévnyitó ünnepségén Kalocsán 2020. szeptember 7-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuménak (Emmi) a szociális ügyekért felelős államtitkára a szociális intézmények dolgozóinak és lakóinak a koronavírus elleni vakcinával való beoltásáról tett közzé egy bejegyzést a közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár bejegyzésében az áll: a járvány terjedése szempontjából az egyik legkockázatosabb terület a szociális intézményrendszer. A Kormány ezért döntött úgy, hogy az elsők között, közvetlenül az egészségügyi frontvonalban dolgozók után kapják meg az ott élők és dolgozók az oltást.

A mai napig 166 608 oltást adtak be a szociális intézmények dolgozóinak és lakóinak.

Fülöp Attila hozzáfűzte: a tények azt bizonyítják, hogy amelyik szociális intézményben magasabb az átoltottság, ott visszaszorul a járvány is:

  • 92 százalékos az átoltottság a Baranya Megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézményben (515 ellátott) - az oltás óta 0 Covid-megbetegedés történt
  • 90 százalékos az átoltottság a Győr-Moson-Sopron Megyei Gondoskodás Szociális Központban (315 ellátott) - az oltás óta 1 Covid-megbetegedés történt
  • 98 százalékos az átoltottság a Vas Megyei Szakosított Otthonban (400 ellátott) - az oltás óta 0 Covid-megbetegedés történt
  • 88,2 százalékos az átoltottság a Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézményében (1091 ellátott) - az oltás óta 6 Covid-megbetegedés történt

Az államtitkár kiemelte:

A szociális terület másik fontos része az alapellátás. Az alapellátás lényege, hogy az ellátottnak nem egy bentlakásos intézményben, hanem vagy saját otthonában, vagy egy kizárólag napközben nyitva tartó intézményben nyújtanak segítséget (például bevásárolnak, vagy kiváltják a szükséges gyógyszert). Munkájuk értéke fontos, mint ahogy mindazoké is, akik más közszolgáltatásokat tartanak életben.

Ezért lényeges, hogy a szociális alapellátásban dolgozók regisztráljanak

a vakcinainfo.gov.hu oldalon!

– derül ki Fülöp Attila államtitkár bejegyzéséből.