Tíz évet kapott a lakótársát meggyilkoló kiskunfélegyházi férfi

Vágólapra másolva!
Elsőfokon 10 év börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt az 55 éves kiskunfélegyházi férfit, aki leszúrta lakótársát. Ezt közölte a bíróság szóvivője pénteken.
Vágólapra másolva!

A férfi a barátnőjével együtt 2019-ben egy kiskunfélegyházi hajléktalanszállóról egy olyan házba költözött, ahol nem volt áram, és mindössze egyetlen helyisége volt lakható - közölte Sárközy Szabolcs szóvivő.

A páron kívül a szobában lakott a tulajdonos, és egy másik bérlő is.

A férfi és lakótársa rendszeresen ivott, ilyenkor gyakran veszekedtek, különösen akkor, amikor a másik férfi az ő barátnőjéhez is próbált közeledni.

Egy novemberi napon, miután több liter bort megittak, a két férfi újra összeveszett.

A vita verekedésig fajult.

Az 55 éves férfi előbb megfenyegette, majd egy zsebkéssel mellkason szúrta a lakótársát, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A bíróság

10 év börtönbüntetésre ítélte a letartóztatás alatt álló férfit.

Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyészség súlyosítás, a vádlott és ügyvédje enyhítés érdekében fellebbezett.