Egyre több uniós ország akar kínai vakcinát rendelni, követve Magyarországot és Szerbiát

németország, koronavírus
Vesztegzár alá helyezett épületeket őriznek rendőrök a nyugat-németországi Hammban 2021. február 16-án, miután az egyik házban lakó építőmunkásnál kimutatták az új koronavírus brit változatát.
Vágólapra másolva!
Magyarország és Szerbia után egyre több uniós tagállam alkalmazná a kínai Sinopharm-vakcinát. A brüsszeli közös vakcinabeszerzési program ugyanis továbbra is lassú ütemben halad. A német egészségügyi miniszter is elismerte, hogy szükség van a kínai vakcinára. Az uniós országokon kívül egyre több államban már használják is a kínai oltást. Kutatók szerint az oltóanyag eléri a 86 százalékos hatékonyságot, ráadásul a koronavírus újabb variánsai ellen is véd - számoltak be a Hír TV tudósításában.
Vágólapra másolva!

Németországban az elmúlt időszakban javultak a járványügyi adatok, azonban a 83 milliós országban nagyon lassan halad az oltás.

Eddig 5 millió ember kapta meg az ellenszer első dózisát, ami a lakosság alig 6 százaléka.

Az egészségügyi miniszter is elismerte, hogy Németországnak sokkal több vakcinára lenne szüksége.

Vesztegzár alá helyezett épületeket őriznek rendőrök a nyugat-németországi Hammban 2021. február 16-án, miután az egyik házban lakó építőmunkásnál kimutatták az új koronavírus brit változatát Forrás: MTI/AP/Martin Meissner

Jens Spahn azt is elmondta, hogy nyitottak az orosz és kínai gyártmányú oltóanyagokra. A német egészségügyi miniszter hozzátette:

a Szputnyik V és a Sinopharm segíthet Európának túljutni az oltóanyaghiányon.

Észak-Macedónia már lépett is. A balkáni államba a héten meg is érkezik 200 adag Sinopharm-vakcina. Zoran Zaev miniszterelnök elmondta, az AstraZeneca és a Moderna oltóanyagából is rendelt Szkopje, az azonban kérdéses, hogy azok a vakcinák mikor érkeznek meg.

Védőmaszkot viselő gyalogosok 2021. február 11-én Szkopje belvárosában Forrás: AFP/Robert Atanasovski

Európában elsőként Magyarország és Szerbia fordult a kínai vakcina irányába.

Akkor még komoly bírálatok érték a két államot ezért. Most, hogy az Unióban továbbra is akadozik a vakcinaszállítmány, egyre több tagállam használná már a Sinopharmot.

Az arab országok közül az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein engedélyezte először a vakcinát még tavaly december első felében, majd Marokkó és Jordánia követte őket.

Lengyel Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával oltja be Drexler Donátot, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ orvos-igazgatóját az oltópontban, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban 2021. február 24-én Forrás: MTI/Rosta Tibor

Egyiptomba már megérkezett a második Sinopharm-szállítmány is. Ezúttal 300 ezer adagot kapott az észak afrikai állam.

Az iráni hatóságok is engedélyezték már a Sinopharm alkalmazását. Első körben 250 ezer adag oltást kapnak Kínától.

Nemcsak a Közel-Keleten, hanem Dél Amerikában is egyre több ország teszi le a voksát a kínai oltóanyag mellett.

Peru és Argentína is engedélyezte már a Sinopharm alkalmazását.

A kínai állami gyógyszergyártó elnöke eközben bejelentette:

a koronavírus újabb variánsai ellen is hatásos a Sinopharm vakcinája.

A 450 milliós lakosú Európai Unióban eddig 28 millióan kapták meg az ellenszer első adagját. A 66 milliós népességű Egyesült Királyságban pedig több mint 18 és fél millió embernek adták be az első dózist.