Úgy vizsgáztatta a hajókat, hogy nem is látta azokat

Vágólapra másolva!
Egy hajóüzembiztonsági és regiszteri referens úgy vizsgáztatta a hajókat, hogy élőben nem is látta azokat, csak képről. Ebben egy közvetítő segített neki, aki felvette a kapcsolatot a tulajdonosokkal, majd felajánlotta nekik a lehetőséget, hogy egy kis plusz pénzért nem kell odavinni a hajót a műszaki vizsgára, elég róla pár fotó.
Vágólapra másolva!

A férfi 2016 augusztusa és 2017 májusa között a közlekedési hatóságnál dolgozott hajóüzembiztonsági és regiszteri referensként.

A közvetítő már évek óta abból élt, hogy a tulajdonosok helyett intézte a kishajókkal kapcsolatos hivatalos ügyeket.

A szabályok szerint a hajókat időközönként le kell vizsgáztatni, pont, mint az autókat. Ehhez a hajókat oda kellett vinni az előre meghatározott helyre, hogy a szakemberek átvizsgálhassák.

Forrás: Ügyészség.hu

A vizsgáztató férfi 2016-ban felajánlotta a közvetítőnek, hogy egy kis plusz pénzért cserébe nem kell, hogy személyesen megnézze a hajókat, így a tulajdonoknak nem kellene odavinniük.

A közvetítőnek annyi volt a dolga, hogy a szükséges papírókat és fotókat odaadja a férfinak, aki ezek alapján kiállított egy hajóvizsgálati jegyzőkönyvet. A fotókat vagy a közvetítő csinálta, vagy a tulajdonosokkal megcsináltatta. A képeket a vizsgáztató a hivatalos iratok közé tette, hogy ezzel is azt látszatot keltse, személyesen látta a hajókat.

Mindezek alapján a hatóság kiállította a nemzetközi hajólevelet, valamint amikor hosszabbítani kellett a műszaki érvényességet, a férfi kézzel rávezette az új lejárati időt a már meglévő hajólevélre.

A lehetőséget mindig az közvetítő ajánlotta fel a tulajdonosoknak, azt is elmondta nekik, hogy ezzel hivatalos személyt vesztegetnek meg. A tulajdonosok a vizsgáztató férfival nem is találkoztak.

A férfi minden alkalommal 15 ezer forintot kért az ilyen vizsgáztatásért. A közvetítő változó összegeket kért a tulajdonosoktól, ami mindent lefedett, ami a végén maradt, az volt a haszna.

Az ügyészség 27 rendbeli előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás, a hajótulajdonosok esetében vesztegetés miatt vádat emelt az ügyben.

Azt javasolják, hogy a vizsgáztató férfit és a közvetítőt a bíróság ítélje börtönbüntetésre és pénzbüntetésre, a tulajdonosokat pedig felfüggesztett börtönbüntetésre.

A tulajdonosok közül 14 esetben már hoztak büntetővégzést, nem jogerősen 1 év börtönbüntetésre ítélték őket, amit 2 év próbaidőre felfüggesztettek.