A nagymamája szeme láttára halt meg az Eperjesnél elgázolt kisfiú

halálos gázolás, eperjes
Eperjes, 2021. február 25. Baleseti helyszínelők dolgoznak 2021. február 25-én Eperjes közelében, ahol egy autó tisztázatlan körülmények között elgázolt egy úttesten tartózkodó gyermeket. A 4642-es út 46-os kilométerénél történt balesetben a gyerek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. MTI/Donka Ferenc
Vágólapra másolva!
A nagymamamája szeme láttára halt meg az a hatéves kisfiú, akit csütörtökön gázoltak el Eperjes és Gárdony között. A gyerek leszálllt egy buszról és a jármű takarásából akart átrohanni az úttesten.
Vágólapra másolva!

Valószínüleg kiránthatta a kezét a nagymamája kezéből az a hatéves kisfiú, akit csütörök délután gázoltak halálra a 4642-es főúton Gárdony és Eperjes között miután megpróbált átszaladni az úttesten - írja a Bors. A tragédia akkor következett be, amikor a gyerek leszállt egy óvodásokat szállító kisbuszról, majd

a jármű takarásából szaladt volna át az út túlsó oldalára.

A lap szerint az Eperjes külterületén unokájára várakozó nagymama szem- és fültanúja volt az eseményeknek.

Már a sofőr elkezdte az újraélesztést

A helyieket felkavarta a targédia. Többen megjegyezték, hogy a helyszínelés során készített fotók alapján a gyermekeket szállító jármű jelöletlennek tűnik, azaz

a fehér buszon semmilyen figyelmeztető felirat nem látszik arra vonatkozóan, hogy gyerekeket utaztatna.

Ráadásul a környéken sem annak megállására figyelmeztető tábla, sem gyalogosok átkelését jelezni hivatott zebra nem található - írják.

Baleseti helyszínelők dolgoznak február 25-én Eperjes közelében, ahol egy autó tisztázatlan körülmények között elgázolt egy úttesten tartózkodó gyermeket. A 4642-es út 46-os kilométerénél történt balesetben a gyerek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. MTI/Donka Ferenc Forrás: MTI/Donka Ferenc

A gyerek újraélesztését már az őt elgázoló sofőr megkezdte, a kicsi életét azonban a helyszínre érkező mentőhelikopter munkatársai sem tudták megmenteni.

A lapnak kisfiú nővére egyelőre csak annyit nyilatkozott, hogy nem tud sokat beszélni, egyelőre nagyon fáj még neki a targédia.