Lopott autóval járta be fél Európát egy kisbéri férfi

Vágólapra másolva!
Egy kisbéri férfi ellopott egy autót, majd a barátnőjével együtt bejárták fél Európát. Az autót végül Németországban foglalták le.
Vágólapra másolva!

A gyanú szerint a férfi tavaly szeptemberben ellopott egy kisbéri ház előtt parkoló autót, amiben benne felejtették a kulcsot.

A kocsival a helybeli barátnőjéhez ment, majd Szlovákián keresztül Ausztriába mentek, onnan Németországba, Hollandiába és Belgiumba.

A férfi azt tervezte, hogy eladja az autót.

Közben a rendőrség elrendelte a kocsi körözését, a férfi ellen pedig elfogatóparancsot adott ki. Emiatt Németországban megállították az autózó férfit, majd lefoglalták a kocsit. A tolvaj ezek után egy nemzetközi vonattal jött Magyarországra, amikor a hegyeshalmi vasútállomáson a hatóságok őrizetbe vették.

A férfival szemben két másik büntetőeljárás már bírósági szakban van lopás miatt. Az egyik eljárásban a bíróság 2020 június 3-án elrendelte a bűnügyi felügyeletét, így nem mehetett volna el Kisbérről.

Legutóbb a bíróság 2018-ban különös és többszörös visszaesőként lopás miatt 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, amiből 2018. augusztus 31-én szabadult.

Az ügyészség indítványára a bíróság tavaly október 8-án elrendelte a letartóztatását, amit legutóbb 2021 február 8-ig hosszabbítottak meg. Az ügyészség most azt javasolja, hogy újabb két hónappal hosszabbítsák meg a kényszerintézkedést.