Azt javasolják, hogy Bróker Marcsi továbbra is maradjon bűnügyi felügyeletben

D. Sándorné, Bróker Marcsi
Szolnok, 2016. december 16. D. Sándorné, a Kun-Mediátor Kft. csalás miatt keresett, Belize-ben elfogott vezetője 2016. december 16-án a Szolnoki Törvényszéken, ahol előzetes letartóztatásáról dönt a bíróság. A nő Bróker Marcsi néven vált ismertté. MTI Fotó: Mészáros János
Vágólapra másolva!
A Bróker Marcsi néven elhíresült nő, a Kun-Mediátor Utazási Iroda vezetőjeként 760 embertől összesen 12 milliárd forintot csalt ki. Volt olyan, aki egymilliárdot veszített az asszonnyal kötött „üzleti befektetés" miatt. Ügyében most a bűnügyi felügyeletének meghosszabbítására tett javaslatot az ügyészség.
Vágólapra másolva!

1999 nyarától 2015 tavaszáig az átlagosnál jóval

kedvezőbb haszonnal kínált vonzó befektetési lehetőséget,

főként a Karcagon és környékén élőknek. Annak ellenére, hogy a Kun-Mediátornak ehhez nem volt engedélye. A befolyt pénzt az asszony magára és családjára fordította, illetve arra, hogy a jó üzletmenet látszatát fenntartsa, az érintettek egy részét kifizesse.

Bróker Marcsi 2015 tavaszán elmenekült Magyarországról, a gyanúsítotti kihallgatása elől, végül másfél évvel később a közép-amerikai Belize-ben fogták el.


Az asszonyt 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalással, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, kétrendbeli sikkasztás és számvitel rendjének megsértésével vádolják.

Bróker Marcsi 2016. december 16-án a Szolnoki Törvényszéken Forrás: MTI/Mészáros János

Bróker Marcsit tavaly december 10-én engedték ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetből, mivel a törvény szerint, akivel szemben

10 évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás, legfeljebb 3 évig

tartható letartóztatásban.

Bróker Marcsi Fotó: Mudra László - Origo

Most újra esedékessé vált, hogy felülvizsgálják Bróker Marcsi bűnügyi felügyeletének indokoltságát.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség azt javasolja a bíróságnak, hogy az asszony maradjon bűnügyi felügyeletben,

a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölése érdekében. A bűnügyi felügyelet felülvizsgálatáról a Szegedi Ítélőtábla fog dönteni.