Tarlós István: Nem olcsóbb, hanem drágább lesz a Lánchíd felújítása

Századvég konferencia, Tarlós István
Vágólapra másolva!
Tarlós István korábbi főpolgármester a Magyar Nemzet megkeresésére úgy értékelt: ha a főváros elfogadta volna az egy évvel ezelőtti ajánlatot úgy, hogy módosítják az engedélyt és csakis a Lánchíd felújítását kérik, akkor jelen állás szerint 4,9 milliárdot spórolt volna Budapest a beruházáson. A Lánchíd felújításának költségeivel kapcsolatos vitát az élesztette fel, hogy tegnap Karácsony Gergely a Facebook-oldalán arról posztolt: szerinte nyolcmilliárddal olcsóbban újítják fel a hidat.
Vágólapra másolva!

Azt írja a Magyar Nemzet, hogy csütörtökön Karácsony Gergely főpolgármester azt állította egy Facebook-bejegyzésben, hogy

Karácsony lényegében azt mondta tehát, hogy a híd olcsóbban újulhat meg. Az ügy kapcsán az elmúlt napon többen is felszólaltak.

A témában a Magyar Nemzet megkereste Tarlós István korábbi főpolgármestert, aki az alábbiakat válaszolta:
Hozzátette: az ő vezetése alatt beérkezett legkedvezőbb pályázat szerint a Lánchíd, a Széchenyi téri villamosalagút és felszíni felújítás legkedvezőbb ajánlata áfával és tartalékkerettel együtt 31 296 775 000 forint volt – fejtette ki a volt főpolgármester.
Fotó: Csudai Sándor - Origo

– nyilatkozta, hozzátéve, hogy ezek a pontos számok az akkori kimutatások szerint.

– mondta a Magyar Nemzetnek Tarlós István, kiemelve, hogy

Valaki azt csinálta most a fővárosnál – folytatta a korábbi főpolgármester –, hogy a Lánchíd árát összehasonlította a Lánchíd és a Széchényi tér korábbi árának összegével, ami számtanilag svindli, hiszen a Széchenyi téri villamosalagút és felszíni rendezés ebben az ajánlatban és ebben a 26,7 milliárdban nincs benne – szögezte le.

– hangsúlyozta Tarlós István.

– mondta a korábbi városvezető a lapnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!