Kiderült, hogy mekkora kárt okozott Magyarországon a földrengés

Petrinja, 2020. december 29. Romok összezúzta autó Petrinjában 2020. december 29-én, miután 6,3 erősségű földrengés volt Közép-Horvátországban. Egy gyermek életét vesztette, feltehetőleg többen megsérültek. MTI/AP
Vágólapra másolva!
Elenyésző számú kárt jelentettek Magyarországon a biztosítóknak a horvátországi földrengés miatt.
Vágólapra másolva!

Németh Péter, a CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója azt mondta szerdán, hogy

a legtöbben betört ablakokról, leesett és megrongálódott ingóságokról, ritkábban pedig a lakás falán keletkezett kisebb, nagyobb repedésekről számoltak be.

A szakember kiemelte: nem árt sietni a kártérítési igény bejelentésével, hiszen

a biztosítók elvárják az ügyfelektől, hogy ezt öt munkanapon belül jelezzék.

Érdemes az ingatlanban keletkezett kárt fényképpel dokumentálni, ugyanis a biztosítók ezt is kérhetik az ügyintézéshez.

Természetesen a megrongálódott ingóságokra is fizet a biztosító, az összeg nagysága azonban a szerződéstől függ - tette hozzá, megjegyezve, hogy jellemzően

a legegyszerűbb lakásbiztosítások is kiterjednek a földrengések okozta károkra.

Romok összezúzta autó Petrinjában 2020. december 29-én, miután 6,3 erősségű földrengés volt Közép-Horvátországban Forrás: MTI/AP/-

Kedden kora délután 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot,

a földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt.

A földrengést Magyarország nagy területén érzékelte a lakosság,

egyebek mellett Budapesten, Érden, Veszprémben, a Balatonnál, Nagykanizsán és Pécsen is.
A földrengés három Baranya megyei településen okozott kisebb anyagi károkat - tudatta a katasztrófavédelem, jelezve: arról nem érkezett bejelentés, hogy megsérült volna valaki.