Mint az egyik kaszinókat rangsoroló oldalon olvasható, a romániaiak nem csak Kelet-Közép-Európában, de összeurópai viszonylatban is a legaktívabbak közé tartoznak sportfogadás tekintetében. Keleti szomszédunk internetezői közel negyvenezerszer írják be havonta a sportfogadás szót a keresőjükbe, amivel abszolút értékben az első helyen állnak a kontinensen. Nem csoda, hogy a nagyobb oldalak külön figyelmet fordítanak térségünkre, elég megnizné valamelyik nagyobb fogadóiroda, mint a Pepebet honlapját, és az a helyi nyelven és jogszabályoknak megfelelően szólítja meg a játszani vágyót. Persze ezen terület népszerűségéről bárki maga is meggyőződhet a fizikai térben is, és ehhez elegendő csak végigsétálni bármelyik romániai nagyváros utcáján, ahol azt láthatjuk, hogy egymást érik a fogadóirodák, amelyek látogatóinak nagy része férfi (közülük legtöbben labdarúgó-mérkőzésre fogadnak). Mint az a statisztikai adatokból kiderül, közel öt év alatt négy és félszeresére nőtt az irodák száma.
Legkevésbé a lengyelek és a németek fogadnak
Némiképpen más kép rajzolódik ki, ha a már említett platform adatait az adott ország teljes lakosságával vetjük össze, ugyanis ebben az esetben a románok csak a negyedik helyen állnak (1,9 keresés/hó/ezer fő). A legaktívabb sportfogadók a máltaiak (5,48 keresés/hó/ezer fő), őket követi Írország (3,35 keresés/hó/ezer fő) és Ciprus (2,79 keresés/hó/ ezer fő). Bizonyos szempontból meglepő módon a higgadtságukról is ismert észak-európai országok, mint Svédország, Észtország, Dánia, Finnország, Hollandia és Lettország polgárai is igen aktívak, ezen nemzetek esetében a keresések havi száma 1,75 és 0,97 között mozog. Európában a legkevesebbet a lengyelek és a németek költik szerencsejátékra, náluk a legalacsonyabb a keresésszám is (0,11 és 0,29).
Több mint egymilliárd euró az ágazat éves árbevétele
Az, hogy a sportfogadási ágazatban óriási pénzek forognak nem meglepő, 2023-ra 93 milliárd dollárosra prognosztizálják a nagyságát. Ahogyan az sem meglepő, hogy az éves szinten több mint egymilliárd eurós szektorba mikor áramolnak leginkább a pénzek: a nagy nemzetközi sportesemények alkalmával. Romániában a legutolsó, 2018-as labdarúgó-világbajnokság ideje alatt a mérkőzésekre egymillió fogadást kötöttek, hatvan százalékkal többet, mint az azt megelőző év azonos időszakában. Itt kell megemlíteni korábbi cikkünket, mely az internetes játékok hihetetlen népszerűségével foglalkozik, annyit meg kell említeni, hogy ez még nagyobb iparág, mint a sportfogadás.
Ahogy Magyarországon, úgy Romániában is az állami sportfogadási vállalat diktálja a tempót. A Loteria Română árbevételei 2019-ben növekedésnek indultak, így már meghaladták a 2013-as szintet, ami a számok szintjén közel 1,1 milliárd lejt jelent, amiből 111 millió lejt tett ki maga a profit. Nem áll rosszul a másodiknak befutó piaci szereplő sem, a négy cégből álló Superbet-csoportnak ugyanezen év folyamán 634 millió lej árbevétele és 171 millió lej nyeresége volt, utóbbi tekintetében tehát meg is haladta az állami cég profitját. Nem szomorkodhat a Max Bet sem, amely mint a harmadik legnagyobb román sportfogadási és szerencsejáték vállalat, 529 millió lej bevétellel számolhatott.