A férfi 2015-ben egy fiktív számlákat kiállító, kiterjedt, nemzetközi szintű bűnszervezetet hozott létre és irányított, aminek része volt a többszintű, számlázási láncolatot alkotó céghálózat. A fiktív számlákat két, tatabányai székhelyű gazdasági társaság fogadta be összesen 16 cégtől, ezzel az általános forgalmi adójukat csökkentették.
Így a magyar költségvetésnek 991,5 millió forintnyi kárt okoztak.
Az ÁFA befizetésüket illegálisan csökkentő cégeknek fiktív számlákat kiállító gazdasági társaságok szintén hamis alvállalkozói számlákat fogadtak be.
A számlakiállító cégek ügyvezetőinek nagy része szlovák, lengyel, angol állampolgár, akik tényleges ügyvezetői munkát sosem végeztek, a cégeket és azok könyvelését a bűnszervezet vezetője irányította.
A férfi különböző gazdasági társaságok ügyvezetőjeként a költségvetési csalásból szerzett pénzt a Csehországban, Horvátországban, Szlovákiában, az Egyesült Királyságban létrehozott cégek bankszámláira utalta, ahonnan az visszaáramlott a magyarországi céghez.
A vezető ellen elfogatóparancsot adtak ki. Végül az Egyesült Államokban sikerült elfogni. Magyarországra hozták, majd az ügyészség javasolta a letartóztatását, amit a bíróság tavaly december 16-án elrendelt. Most, az ügyészség javaslatára a bíróság január 16-ig meghosszabbította a férfi letartóztatását, mivel fennáll annak a veszélye, hogy veszélyeztetné a bizonyítást, vagy hogy újabb bűncselekményt követne el – írja az ügyészség.hu.