Már tíz éve lejárt Falus Ferenc orvosi engedélye

Falus Ferenc interjú
Falus Ferenc orvos, tüdőgyógyász, egészségügyi menedzser, volt országos tisztifőorvos, kórházigazgató. Az Együtt-PM főpolgármester-jelöltje a 2014-es önkormányzati választáson.
Vágólapra másolva!
Már 10 éve lejárt az orvosi engedélye Falus Ferencnek, tudta meg a Ripost. A baloldal járványügyi szakértőként szerepelteti, pedig már nem is dolgozik orvosként, pontosabban: nem is dolgozhat, hiszen nincs engedélye.
Vágólapra másolva!

Több mint tíz éve, 2010 márciusában lejárt az orvosi működési engedélye, nem praktizálhat a baloldal járványügyi megmondóembere, Falus Ferenc. Falus 1975-ben szerzett általános orvosi diplomát – az első két évet Moszkvában sikerült elvégeznie –, majd 1979-ben tett tüdőgyógyászati szakvizsgát.

Magyarországon egészségügyi tevékenységet önállóan csak és kizárólag az végezhet, aki az alapképesítés mellett érvényes működési engedéllyel rendelkezik. Falus Ferenc azonban nem dolgozhat orvosként, magyarán betegek közelébe sem mehet.

Forrás: Ripost/Állami Egészségügyi Ellátó Központ

Ugyanis a jogszabályok szerint

minden egészségügyi szakdolgozónak ötévente meg kell újítania a működési engedélyét.

Csak így biztosítható, hogy egy orvos korszerű ismeretekkel rendelkezzen. Ez ugyanis az eredményes orvosi munka alapfeltétele, írja a lap. Minden orvosnak továbbképzési pontokat kell gyűjtenie, ez a szakmai biztosítéka annak, hogy a tudása nem elavult. A pontok egy részét a szakképesítésnek megfelelő munkakörben eltöltött igazolt munkaviszonnyal szerezheti meg az orvos, más részét pedig különböző továbbképzéseken való részvétellel és a tudásszintfelmérőn megszerzett pontszámmal.

Egy, a Ripostnak nyilatkozó általános orvos elmondta, azért is fontos a továbbképzés, mert

ott sajátítják el az új ismereteket,

és hiába van megfelelő pontszáma egy orvosnak, ha a tudásszintfelmérőt képtelen teljesíteni, nem hosszabbítják meg a működését.

Falus Ferenc Fotó: Bielik István - Origo

Falus Ferenc nem teljesítette ezeket a feltételeket, így teljes bizonysággal állítható, hogy

nem rendelkezik naprakész, korszerű orvosi ismeretekkel.

Mégis rendszeres szereplője a baloldali orgánumoknak, pedig szakmai szempontból legfeljebb annyi információja lehet, amennyit a sajtóban elolvas, még egy receptet sem írhat.

A lap kereste Falus Ferencet, aki végül

nem tagadta, hogy nincs érvényes működési engedélye.

„Én nem dolgozom orvosként" – válaszolta a Ripostnak.

2010 óta Falus Ferenc a Wikipédia szerint családi vállalkozásaiból él. 2014-ben az Együtt-PM főpolgármester-jelöltjeként politikusi pályára akart lépni, de sikerült nevetségessé tennie magát a Facebookra feltöltött „jeges vödrös kihívás" kisfilmjével, amin rövidgatyában, egy ló társaságában nyakon önti magát.

2017-ben a Párbeszéd társelnökével, Szabó Tímeával „egészségügyi országjárásba" kezdett, pedig érvényes orvosi engedélye ekkor már 7 éve nem volt.

Falus abszurd videója: