Vágólapra másolva!
Falus Ferencnek - Gyurcsány országos tisztifőorvosának - nincs orvosi engedélye, vagy tíz éve. Ennek ellenére hihetetlen magabiztossággal osztja az észt a járványügyben, és a kormányzati lépéseket kritizálja.
Vágólapra másolva!

Nem is lenne baj ez a "kis stikli", hiszen sokan élünk orvosi diploma és engedély nélkül az országban, nem kell mindenkinek orvosnak, járványszakértőnek lennie. Viszont van egy apró különbség köztünk és Falus között: mi nem nyilatkozunk szinte a köztéri kameráknak is arról, hogy mit, miképp is kellene csinálni a védekezés során, nem citálunk apróbetűs adatokat a WHO statisztikáiból, és magyarázzuk az adatgörbék alakulását. Úgy tűnik, Falust az orvosi engedély hiánya nem tántorítja el az észosztástól. Pedig a naprakész orvosi tudás nem autodidakta ismeretszerzésen - erre bárki képes lehet -, hanem az orvosi engedély ötévenkénti meghosszabbításán múlik, természetesen aktív orvosi munka is csak az engedély birtoklásával folytatható.

Falust ez nem zavarja, szinte minden nap felkérdezi, a sarokba térdepelteti a kormányt a védekezés miatt, azt a kabinetet, amely az ország legkomolyabb szakértőire (engedéllyel rendelkező, gyógyító tevékenységet végző) orvosaira, matematikusaira hallgatva hozza meg az intézkedéseit.

A konklúzió az, hogy az ellenzéknek megmaradt a 2014-es főpolgármester-jelölt, a vödörakrobata Falus, na rá tényleg nyugodtan támaszkodhatnak a járvány idején. Kétségtelen, hogy az ellenzék totális hozzá nem értése hihetetlen önbizalommal párosul, és szinte minden nap egy újabb, minden alapot nélkülöző riogatással, hangulatkeltéssel állnak elő. Csalók bevonásával kamuvideókat készítenek, statisztikákat hamisítanak, vagy épp hazug adatokra hivatkozva döngölik az egészségügyet, és a benne dolgozókat a földbe. Azokat, akik szemben velük rendelkeznek orvosi diplomával, orvosi engedéllyel, és értenek az egészségügyhöz.

Mert azt is rögzítsük: a "szakértő" baloldal pártjainak országgyűlési képviselői között egy orvos sincs. Ez azért is pikáns, mert a pandémia előtt sem volt nagyon más témájuk, csak az egészségügy kritizálása. Ne csodálkozzunk tehát semmin, az ellenzék továbbra is Falusok, Korózsok szakértelmére alapozva politizál.

Attól viszont tényleg az Isten óvja az országot, hogy ezek a kibicek újra a kormányrúdhoz kerüljenek!