Varga Judit: Az EU Bírósága tárgyalja a Stop Soros törvénycsomag egyes részeit

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió Bírósága a nap folyamán tárgyalja a Stop Soros törvénycsomag egyes elemeit az ellenünk 2018-ban indított kötelezettségszegési eljárás nyomán - írta Facebook-oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter.
Vágólapra másolva!

Az igazságügyi miniszter kiemelte:

kifogásolják a többi közt a büntető törvénykönyv új tényállását, amely bűncselekménynek minősíti a jogellenes bevándorlás elősegítését és támogatását.

– hangsúlyozta.

Mint írta, 2015 óta azt látjuk:

Brüsszelben azt akarják elérni, hogy ne adjanak pénzt, sőt büntessék is meg azokat az országokat, amelyek nem akarnak illegális bevándorlókat befogadni.

Lám, ez az eljárás egy újabb ékes példája ennek - fűzte hozzá.

A magyar kormány a jövőben is megvédi Magyarország és Európa határait, és

- szögezte le bejegyzésében Varga Judit.