Vörös pandák kerültek a Pécsi Állatkertbe

Vörös panda Pécs
A Pécsi Állatkert új vöröspanda-ikreinek (Ailurus fulgens) egyike kifutójában 2020. október 9-én.
Vágólapra másolva!
Vöröspanda-ikrek költöztek a Pécsi Állatkertbe. A veszélyeztetett faj példányainak kifutóját közösségi finanszírozás segítségével, adományokból tudta megépíteni a fennállásának idén hatvanadik évfordulóját ünneplő intézmény.
Vágólapra másolva!

Mint azt Pap Zsuzsanna, a pécsi belváros felett magasodó Mecsekoldalban található állatkert gyűjtemény- és nevelési vezetője a kifutó pénteki átadásán elmondta, intézményük évek óta csatlakozni akart a vörös macskamedvének is nevezett vörös panda (Ailurus fulgens) fajmegmentő- és tenyészprogramjához, erre pedig idén nyílt először lehetőség. Közölte:

a pandaikerpár tavaly nyáron született két nőstény tagja, Tara és Jázmin Franciaországból érkezett Pécsre,

míg a veszélyeztetett faj vadon élő példányai a Himalája, elsősorban Nepál, Kína, India területén fordulnak elő 1500 méteres tengerszint feletti magasság felett.

A Pécsi Állatkert új vöröspanda-ikreinek (Ailurus fulgens) egyike kifutójában 2020. október 9-én Forrás: MTI/Sóki Tamás

Fennmaradásukért az állatkertek napjainkban közös erővel küzdenek.

Pap Zsuzsanna felhívta a figyelmet arra, hogy

az állatok kifutójához szükséges forrást közösségi finanszírozási kampány keretében teremtették elő, több neves vállalat és csaknem hatvan magánszemély ajánlott fel kisebb-nagyobb összeget.

Az előre tervezett kétmillió forinton felül további csaknem félmillió forint gyűlt össze. Andricz Bertold, a zoo szakmai igazgatóhelyettese közölte:

vörös pandákat csak az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének tagjainak számító állatkertek tarthatnak.

Magyarországon a budapesti, a szegedi és a veszprémi létesítményben találhatók a faj képviselői.

Tara és Jázmin kifutóját cégek és magánszemélyek adományaiból építették Forrás: MTI/Sóki Tamás

Bognár Szilva, Pécs alpolgármestere azt emelte ki, hogy a mecseki létesítmény eddigi történetében folyamatosan jelen van a közösségi összefogás eredménye. Felidézte, hogy hatvan esztendeje a pécsi közösség építette fel az állatkertet, rendszeresek az örökbefogadások, de a járvány első hullámának korlátozásaikor is a támogatók segítették túl a nehéz időszakon a létesítményt. Siptár Dávid, a zoo ügyvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a koronavírus-járvány hatása komoly gazdasági kihívások elé állította az intézményt.

A helyi közösség összefogása és az állatkert iránt tanúsított szeretetének köszönhetően a zárvatartás csaknem két hónapos időszaka alatt ugyanakkor számottevő pénz- és takarmányadományt kapott az állatkert,

emellett az újranyitást követően jelentős számban érkeztek a látogatók a parkba. Siptár Dávid kiemelte: a tavalyinál átlagosan több mint öt százalékkal többen látogattak el a parkba idén azokban a hónapokban, amikor nem kellett kényszerűségből zárva tartania az állatkertnek.

A vörös macskamedvének is nevezett vörös panda (Ailurus fulgens)egyike a Pécsi Állatkertben Forrás: MTI/Sóki Tamás

A hatvan esztendeje, még társadalmi munkában létrejött Pécsi Állatkertet 2016-ra csaknem kétmilliárd forintból, javarészt fejlesztési forrásból teljes egészében átépítették, ennek következtében az utóbbi években egyre több látogatót fogadott az intézmény.

A 4,5 hektáron elterülő, több mint háromszáz faj csaknem másfélezer egyedét bemutató pécsi állatkert tavaly óta tagja a világ egyik legrangosabb szakmai szervezetének, az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének,

így az intézmény egyre több fajmegmentő- és tenyészprogramhoz is csatlakozhat.