Unokája előtt rúgta combon a nagymamát egy férfi

Vágólapra másolva!
A ballagási ünnepség után a 30 éves férfi lefeküdt aludni, később arra ébredt, hogy a szomszéd nő épp haza zavarja a gyerekeit. Dühében átment és megrúgta az asszonyt.
Vágólapra másolva!

Június közepén a 30 éves férfi az otthonában, egy borsodi kistelepülésen ünnepelte a gyereke iskolai ballagását, majd részegen elaludt. Délután hangoskodásra ébredt, mivel a szomszéd házban élő nőt zavarta, hogy a férfi gyerekei túl hangosan játszanak a háza közelében, ezért hazazavarta őket.

A férfi ezen úgy felháborodott, hogy átment a szomszédba és megrúgta a nő bal combját, aki ettől a földre esett. Ezt végignézte a nő unokája, aki felelősségre vonta a 30 éves férfit, aki őt is megtámadta, arcon ütötte és elkezdte tépni a haját.

Egy másik helyi férfi lépett közbe, ezzel megakadályozva a további bántalmazást, így a nagymama és az unokája is be tudtak menekülni a házba és bezárkóztak. A férfi viszont utánuk ment, a kertkapun keresztül bejutott a kertbe és a bejárati ajtót kezdte rugdosni, aztán hazament.

Az asszony és az unokája is 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett és feljelentették a 30 éves férfit.

Az ügyészség a büntetett előéletű férfival szemben garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat,

és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje elzárásra.