Nyolc házból lopott egy férfi Battonyán - videó

Battonya, lopás
Vágólapra másolva!
Tévét, edényeket, ékszereket és tűzifát is lopott az a battonyai férfi, aki több házba is betört. Társa is volt, akivel közösen loptak el egy biciklit.
Vágólapra másolva!

A rendőrség azt írja, hogy a 33 éves battonyai férfi először márciusban mászott be az egyik ház kamrájába a nyitott ablakon keresztül, ahonnan húst lopott. Áprilisban, ekkor már társával együtt, kazettékat, italokat és hangfalakat vittek el egy másik házból.

A férfi többek között televíziót, mobiltelefonokat, ékszereket, edényeket, háztartási gépeket, illetve volt, ahonnan az udvarról tűzifát hordott el. Társával közösen elloptak egy biciklit is.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság mindkét battonyai férfit őrizetbe vette. A nyomozók a lopott dolgok egy részét megtalálták náluk, lefoglalták és visszaadják a tulajdonosoknak.