Nyár elején egy férfi az egyik régi ismerősétől kért kölcsön egy kisebb összeget. Augusztusban véletlenül összefutottak az utcán. A kölcsönadó számonkérte ismerősét,
mivel a tartozását még mindig nem fizette vissza, követelte, hogy azonnal adja meg.
Hogy ezt nyomatékosítsa, többször megütötte áldozatát.
Ennek hatására a férfi megmutatta a pénztárcáját. Azt mondta, hogy
nincs nála elég pénz, hogy kifizesse a tartozását, mire a dühös 64 éves férfi kikapta a kezéből a tárcát, hogy maga győződhessen meg erről, majd visszaadta.
A balhénak végül egy járókelő vetett véget azzal, hogy hívta a rendőröket. A támadást egy térfigyelő kamera is rögzítette.
Az ügyészség önbíráskodás kísérlete miatt gyorsított eljárásban állította a büntetlen előéletű férfit a Kaposvári Járásbíróság elé,
A tegnap megtartott tárgyaláson beismerte tettét és megbánta azt.
Végül 9 hónap börtönbüntetésre ítélték a kaposvári férfit, amit 1 év próbaidőre felfüggesztettek. Az ítéletet, az ügyészség és a védelem is tudomásul vette, vagyis jogerős.