Hollik István a koronatanú megszólalása után: Kispest baloldali vezetésének távoznia kell

Lackner Csaba, Kránitz Krisztián, Gajda Péter
Lackner Csaba (b); Kránitz Krisztián (k); valamint Gajda Péter
Vágólapra másolva!
Kispest baloldali vezetésének le kellene mondania - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Hollik István, miután megszólalt az utóbbi évek legsúlyosabb korrupciós botrányának koronatanúja. A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy látja, a baloldal 2010 előtt is ezt csinálta, ebben ment tönkre majdnem az ország. Szerinte a kispesti baloldali korrupciós ügy azt mutatja, jottányit sem változtak az évek alatt.
Vágólapra másolva!

"Régen volt baloldali kormányzás Magyarországon, de a kispesti baloldali korrupciós ügy az rögtön felébresztette bennem ezeket az emlékeket. Ez a botrány megmutatja, hogy milyen az, amikor a baloldal hatalmat kap" - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, a párt országgyűlési képviselője.

"Amint hatalomra kerülnek, lopni kezdenek"

A kormánypárt képviselőjét annak kapcsán kereste meg a lap, hogy pénteken a Hír TV Informátor című műsorában megszólalt V. Ákos, aki korábban sofőrként szállította az utóbbi évek legsúlyosabb korrupciógyanús ügyeiben érintett XIX. kerületi politikusokat.

A kormánypárti politikus szerint jellemző a baloldalra, hogy amint hatalmat kapnak, lopni kezdenek és gengszterbaloldallá válnak.

- tette hozzá a képviselő. Szerinte a botrány rámutatott a baloldal elvtelenségére is: amikor napvilágra kerültek a felvételek a választási kampány alatt, akkor csöndben voltak, tagadtak. "Ez is mutatja, hogy az együttműködésük semmi másról nem szól, mint a hatalom megragadásáról. Hogy utána Magyarországgal mit akarnak kezdeni, arról fogalmuk sincsen" - emelte ki Hollik István, aki szerint az ügyben jól látható a szintén jellemző következménynélküliség. "Gajda Péter továbbra is élvezi Karácsony Gergely és az MSZP bizalmát is" - emlékeztetett.

Lackner Csaba (b) képviselő; Kránitz Krisztián (k); valamint Gajda Péter polgármester Forrás: Facebook

Távozniuk kellene Gajdáéknak

"Minderre a legcsattanósabb választ a szavazófülkében lehet adni" - mondta. Arra a kérdésre, hogy távoznia kellene-e Gajda Péternek és a kerületvezetésnek a pozíciójából, Hollik úgy reagált, "ha csak a felvételeken elhangzott ügyek tizede igaz, már akkor is le kellene mondaniuk".

Drogok, konzumlányok, elherdált partipénzek

A Hír TV-nek nyilatkozó V. Ákos elmondása szerint ott volt számos olyan bulin, amelyen a kispesti hangfelvételek készültek, az ő hangja is hallatszik a hanganyagokon. Egyúttal megerősítette, hogy a felvételek nem manipuláltak, a nyilvánosságra hozott beszélgetések a közzétett formában hangoztak el.

Azokat az információkat is megerősítette, amely szerint a vállalkozókon keresztül érkeznek vissza a pénzek a baloldali politikusokhoz, valamint arról is mesélt, hogy a kokain mellett a "bogyó" a kispesti szocik és barátaik kedvenc kábítószere.

Az egykori sofőr beszámolt arról is, hogy az önkormányzat baloldali vezetői konzumlányokkal múlatták az időt.